FN

Az OTP Bankcsoport 2006-ban 187,5 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, ami 18,4 százalékkal nagyobb a 2005. évinél. Az éves eredmény 2,5 milliárd forinttal haladja meg a menedzsment előzetes eredménycélját és megfelel az elemzői várakozásoknak.
2007. 02. 14. 07:32
A Malév rohamosan növekvő, tavaly már 15 milliárd forintos üzemi vesztesége ellenére a privatizációs tenderen nyertes AirBridge nem ígért kevesebbet a cégért, mint másfél éve – tudta meg a FigyelőNet. A Borisz Abramovics érdekeltségébe tartozó cég többek között 140 millió eurós tőkeemelésre szerződik, információink szerint még februárban.
2007. 02. 14. 07:00
A február 15-i jelentkezési határidőig azt is el kell dönteni a jelentkezőknek, milyen képzésre akarnak jelentkezni: államilag támogatottként első évben nem, csak 2008-tól fizetnek, legalább 105 ezer forintot évente, a költségtérítéses képzésen azonban a milliót is túlléphetik. Előbbiek azonban ösztöndíjat is igényelhetnek, ha pedig hátrányos helyzetűek, lehet hogy például kollégiumi díjat sem kell fizetniük.
2007. 02. 14. 07:00
A Leader-programon belül a nyugat-dunántúli régióban 10 akciócsoport összesen 801 millió forintot, ezen belül 4 zalai akciócsoport 319,5 milliót nyert el a legutóbbi pályázati fordulóban és ez utóbbiak a teljes keretet kihasználták.
2007. 02. 13. 23:05
A Google médiacéget egy brüsszeli bíróság kedden eltiltotta attól, hogy belga újságcikkeket, fotókat szerepeltessen internetes oldalain az érintett kiadóvállalatok előzetes engedélye nélkül. Ez a döntés szakértők szerint precedens-értékű lehet.
2007. 02. 13. 19:58
A Gazprom orosz gázipari monopolcég tavalyi első kilenchavi adózott eredménye a duplája volt az egy évvel korábbinak, és felülmúlta a szakértők várakozását, miután több gázt értékesített magasabb árért Európában és Oroszországban.
2007. 02. 13. 19:28
A K&H Bank adózás utáni eredménye 13,4 milliárd forint volt az elmúlt évben, ami 24,7 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi adatnál, 2005. végén 17,7 milliárd forint volt az adózás utáni nyereség - tájékoztatta a bank az MTI-t kedden.
2007. 02. 13. 19:23
Az ITDH Kht. július 1-jével átalakul nonprofit zártkörű részvénytársasággá. A lépéssel a cégszerű működést kívánják erősíteni. Kisebbségi részt szerez a cégben az MFB, így az ITDH részese lesz a bank egyablakos rendszerének.
2007. 02. 13. 19:20
Új vezérigazgató irányítja a felszámolási eljárás alatt álló Pápai Hús Zrt.-t; nyolc jelölt közül esett a választás a pápai Lóránth Tiborra, aki korábban állatorvosként már kapcsolatban állt a húsipari céggel - tájékoztatta a felszámoló biztos kedden az MTI-t.
2007. 02. 13. 17:26
Jól bírta a február 12-i rohamot a kormányzati ügyfélkapu és az adóhivatal elektronikus rendszere. Üzemzavar nélkül fogadták a január véginél jóval nagyobb adatforgalmat, bár az egyéb szolgáltatások olykor lelassultak.
2007. 02. 13. 16:38
Átalakította a menedzsmentjét az utóbbi időben leginkább a Balaton-parti beruházásairól ismertté vált SCD Holding. Az új vezérigazgató-helyettes feladata többek között a cég tőzsdére lépésének előkészítése lesz.
2007. 02. 13. 15:35
Új tulajdonosai lesznek a Four Seasons luxusszállodákat működtető kanadai családi vállalkozásnak, miután Bill Gates is részesedést vásárol a vállalatban Al-Waled Bin Talal szaúdi herceg, valamint a vállalat alapítója, Isadore Sharp, a cég jelenlegi vezérigazgatója mellett.
2007. 02. 13. 14:44
A postai statisztikák szerint továbbra is igen népszerű a csekkes befizetési mód a magyar lakosság körében, tavaly 274 millió csekkes megbízás történt. A befizetések egyéni időzítésének lehetőségét tartják a legnagyobb előnyüknek.
2007. 02. 13. 14:30
Igen eltérőek a világ népeinek kártyahasználati szokásai, de különbözik a túlköltekezéstől való aggodalom és a pénzköltés mögött felsejlő tudatosság mértéke is. Az utóbbi kérdésben a magyarok igencsak lemaradtak.
2007. 02. 13. 14:00
Az Európai Bizottság elégedett azokkal a magyarországi vizsgálatokkal, amelyeket a madárinfluenza ottani H5N1 vírustörzse eredetének és a nagy-britanniai esetekkel való lehetséges összefüggésének kiderítésére végeztek – közölte kedden a bizottság szóvivője.
2007. 02. 13. 13:38
A Firthlion Ltd bejelentette, hogy összesen 1 807 791 OTP-törzsrészvényt szerzett, a tranzakciók eredményeként 14 034 124 OTP-törzsrészvénnyel és GDR-rel (globális letéti jeggyel), így 5,065 százalékos közvetlen befolyással rendelkezik a bankban – közölte a társaság a BÉT honlapján kedden.
2007. 02. 13. 10:21
A Rába-csoport tavalyi árbevétele 6,3 százalékkal 50,3 milliárd forintra, üzemi eredménye 2,5 milliárd forinttal 509 millió forintra emelkedett, nettó eredménye pedig 3,24 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 4,76 milliárd forintos veszteséggel.
2007. 02. 13. 09:29
Olvasói sztorik