FN

Az EU jelenlegi 27 tagországának régiói közül - a 2004-es állapotot vizsgálva - a londoni City és az ahhoz kapcsolódó városrészek az uniós átlag 303 százalékával áll az élen a vásárlóerő-paritáson számolt, egy főre jutó GDP tekintetében.
2007. 02. 19. 18:31
Négy-öt éves késéssel készülhet el az észak-erdélyi autópálya, ha az építkezési munkálatok a jelenlegi ütemben folytatódnak - jelentette ki Radu Berceanu román közlekedési miniszter, akit a Gandul című napilap hétfői száma idéz.
2007. 02. 19. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,72 pontos csökkenéssel, 24.254,10 ponton zárt hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 0,02 százalékos gyengülés.
2007. 02. 19. 17:57
Hétfőtől 6-8 százalékkal drágult a csirkehús, mert részleges hiány van, amit az okoz, hogy az egyik meghatározó tenyésztő idén 20 millióval kevesebb naposcsirkét termel. De minden a madárinfluenzára vezethető vissza.
2007. 02. 19. 15:08
A múlt szerda óta tartó próbaüzem után hétfőn megkezdte működését a 90.9 jazzy zenei rádió. Reklámkampányuk szerint mvelt, szenvedélyes emberekhez szólnak. Értékesítési stratégiájuk szerint pedig a jól kereső emberekre.
2007. 02. 19. 12:40
Új, globális klímavédelmi megállapodást sürget a 2012-ben lejáró kiotói jegyzőkönyv folytatásaként az Európai Bizottság (EB), amely abban bízik, hogy az Egyesült Államok is kiveszi majd részét a folyamatból.
2007. 02. 19. 12:02
Csaknem egy forinttal gyengült az euró a forinthoz képest hétfőn délelőtt a bankközi devizapiacon: most reagált érdemben először a magyar deviza Simor András jegybankelnöki jelölésére. Elemzők enyhébb monetáris politikára számítanak, és attól sem tartanak, hogy a központi bank következő elnöke jegybanki tapasztalatok nélkül veszi át az MNB irányítását.
2007. 02. 19. 11:45
Ismét kiírható a távmunkahelyek létesítését támogató pályázat, a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (MAT) legutóbbi ülésén több mint 500 millió forintos keretet hagyott jóvá ehhez – olvasható a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján.
2007. 02. 19. 11:40
Rövid időn belül elkészül a kis- és középvállalkozás-fejlesztési koncepció alapján az intézkedési terv, amely meghatározza a fejlesztési programokat – mondta Kállay László, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) vállalkozásfinanszírozási főosztályának vezetője.
2007. 02. 19. 11:35
Az idén kötelezővé tett elektronikus adóbevallás keretében február 15-ig összesen 3,5 millió bevallás érkezett az APEH-hez, ami azt jelzi, hogy sikeresen vizsgázott a rendszer - mondta Veres János pénzügyminiszter, a hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
2007. 02. 19. 11:20
Az adócsalások évente 200-250 milliárd euró kárt okoznak: ennek jó része az áfacsalásokból adódik, de jelentős adóbevételtől esnek el a tagállamok az alkohol- és cigarettacsempészet miatt is – jelentette ki Kovács László adóügyi biztos.
2007. 02. 19. 09:48
A magánosítás nyomán túlkoncentrált, latin-amerikai típusú tulajdonszerkezet jött létre hazánkban. A viszonylag kevés tulajdonos így politikai alkukkal tartja fenn, vagy teszi nyereségessé cégét. Ez, és a tudatos nemzetstratégia hiánya okozza, hogy Magyarország a globalizáció árnyoldalait ismerhette meg a rendszerváltás óta.
2007. 02. 19. 09:06
Szűkülő forrásokból gazdálkodnak a nemzeti parkok. Egyes helyeken ráadásul a bevételnövelés szempontjai és a lazuló ellenőrzés alapvető értékeket veszélyeztetnek.
2007. 02. 17. 16:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 241,07 pontos emelkedéssel, 24 257,82 ponton zárt pénteken, a csütörtöki záró értékhez képest ez 1,00 százalékos erősödés.
2007. 02. 16. 18:53
Olvasói sztorik