Üzleti tippek

Nika György veszi át D. Tóth Kriszta posztját

Márciustól Nika György vezeti a Magyar Televízió brüsszeli irodáját. A posztot az elmúlt három évben betöltő D. Tóth Kriszta az MTV budapesti központjában folytatja a munkáját.

Az MTV elnöke szerint „D. Tóth Krisztának kiemelkedő személyes érdemei” voltak. Rudi Zoltán nemzetközi tapasztalatai, szakmai kvalitásai alapján kérte fel brüsszeli tudósítónak Nika Györgyöt, mert – mint mondta – „Nika tudása garancia arra, hogy az MTV nézői továbbra is pontos és gyors tájékoztatást kapjanak az Európai Unióban történtekről.”

A 32 éves D. Tóth Kriszta 2004 óta vezette a Magyar Televízió brüsszeli irodáját. A hazatéréséről újságíróként és édesanyaként döntő D. Tóth Krisztát az MTV budapesti központjában olyan új kihívások, feladatok várják, amelyekben hasznosíthatja műsorvezetői és újságírói kvalitásait, valamint nemzetközi tapasztalatait – áll a társaság közleményében, arra azonban nem tér ki, hogy ezek milyen feladatok is lesznek.

A Magyar Televízió új brüsszeli tudósítója, a 49 éves Nika György a Közgazdasági Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán végzett. A Híradó főszerkesztőjeként 2004-ben igazolt az MTV-hez, ahol egy ideig megbízott hírigazgató is volt, de a II. János Pál pápa halála körüli fiaskó miatt távozni kényszerült. Eközben külpolitikai műsorokban is dolgozott: másfél éve a Panoráma házigazdája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik