FN

Vannak rocksztárok, akik olyan öregek, hogy módszertani temetésekre kéne járniuk, és ehhez képest - hogy a bulvár sajtó egyik kedvenc fordulatával éljünk - „szemtelenül jól tartják magukat”. Paul, Ringo, és Rod Stewart is örök gyerekek, megnyerő felépítésűek, és jórészt annak a korosztálynak készítenek zenét, amelyik az iPodon már nem bírja kisilabizálni a betűket.
2007. 02. 22. 08:00
Aktuálpolitikai szatíra lett Ascher Tamás rendezésében Ibsen A vadkacsa című drámájából. A hazugság politikájáról és az igazság pillanatáról, az öncsalással való szakítás szükségességéről az elmúlt bő félévben sokat hallottunk. Nem a színpadon.
2007. 02. 22. 08:00
Több ezer ember hiszi, hogy autójára reklámot matricázva megmenekülhet a hiteltörlesztéstől, de az „ingyen” kocsinak kockázata és ára is van.
2007. 02. 22. 08:00
Immár a multinacionális cégek érdeklődését is felkeltette a Second Life nevű háromdimenziós digitális világ, ahol a résztvevők az interneten virtuális képmásukkal vehetnek részt a közösség életében (Az álom én vagyok – Figyelő, 2006/49. szám). A Toyota például a két új Scion autómodelljét a chicagói premierrel egy időben a Second Life-ban is bemutatta, ahol a felhasználók [...]
2007. 02. 22. 08:00
Először 2000 derekán - az emlékezetes miniszterelnök-rajzás idején - szembesültek igazán a személyi megújulás nehézségeivel a szocialisták. A pártot akkor szinte teljesen lebénította a belső versengés. A végeredmény ismert: az MSZP Medgyessyt húzta ki a kalapból.
2007. 02. 22. 08:00
Imádják a Berlinalét a Spree-parti autogramvadászok. A legszerencsésebbek az idén Sharon Stone, Cate Blanchett, Antonio Banderas, Matt Damon, Robert de Niro, Jiři Menzel avagy a szintén rendezőként megjelent Clint Eastwood papírra vetett trófeájával gyarapíthatták gyűjteményüket.
2007. 02. 22. 08:00
Várhatóan drasztikusan csökken a lakások iránti kereslet, ami lenyomja az árakat. Eközben tovább mélyül a szakadék a piac alsó és felső szegmense között.
2007. 02. 22. 08:00
Miközben a japán gazdaság rég nem látott dinamikával növekszik, a jen egyre gyengül. Sokan lufijelenségtől tartanak.
2007. 02. 22. 08:00
Felbecsülhetetlen értékű adatmennyiséget gyűjtött a Mars felszínéről a bolygón jelenleg is tevékenykedő két terepjáró, így még évekig van mit elemezniük a csillagászoknak.
2007. 02. 22. 08:00
Nemzetközi vizeken próbál szerencsét néhány siker-élelmiszerünk. Áttörésre főleg a multik tulajdonába került magyar márkáknak van esélyük.
2007. 02. 22. 08:00
Régóta ismert tény, hogy a különböző élelmiszerek csomagolására használt anyagokból kiszivárgó vegyületek elfogyasztva akár egészségkárosító hatást is kifejthetnek. Ezért is fontos, hogy a gyártók pontosan ismerjék az élelmiszerek és a csomagolóanyagok között kialakuló reakciókat.
2007. 02. 22. 08:00
Szolnok megyei jogú város jegyzője elrendelte a hústermékeket szabálytalanul átcímkéző Treff Kereskedelmi Kft. nagykereskedelmi raktárának ideiglenes bezárását az állategészségügyi igazgatóság kezdeményezésére.
2007. 02. 21. 17:16
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,93 pontos csökkenéssel, 24.039,04 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,01 százalékos gyengülés.
2007. 02. 21. 17:11
A magyar kis- és középvállalkozások az elmúlt másfél évtized alatt hálózatokat építő, az együttműködési formákat jól használó vállalati körré váltak, amely folyamatosan csökkenti hátrányát a fejlett országok kkv-szektorához képest – olvasható a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak (GKM) A kis- és középvállalkozások fejlesztésének koncepciója című anyagában, amelyet a szaktárca honlapján hozott nyilvánosságra.
2007. 02. 21. 14:58
2020-ig az 1990-es szinthez képest 20 százalékkal csökkenti üvegházhatású gázok kibocsátását az EU – egyelőre egyoldalú vállalásként. Kóka szerint a klímapolitika az egyensúlyi és a reformpolitikával van egy súlycsoportban: 10 pontos akcióterv készül.
2007. 02. 21. 14:50
Olvasói sztorik