Üzleti tippek

Csak a tőkeerős vállalkozások a nyerők

A pályázati elbírálások során a tőkeerős vállalkozások az esélyesek – hangzott el szerdán egy vállalkozásfejlesztési lehetőségekről rendezett fórumon Szekszárdon.

A márciustól megnyíló pályázatoknál fontos szempont lesz a gazdálkodási háttér, hogy mekkora árbevétele volt a vállalkozásnak, az elmúlt években nyereségesen vagy veszteségesen gazdálkodott; az új kiírások főként a jó mutatókkal rendelkező, erős cégeknek elérhetők – mondta a fórum kapcsán újságíróknak Essősy Zsombor, a Magyar Pályázatkészítő Iroda ügyvezető igazgatója.

Tájékoztatása szerint az első Nemzeti Fejlesztési Terv keretében a rendelkezésre álló 670 milliárd forint összértékre közel 40 ezer pályázat érkezett az irányító hatósághoz, ezek közül a jelenlegi feldolgozási szint szerint 18 ezret támogattak. Tolna megyéből körülbelül ezer pályázat érkezett, ezeknek a fele, mintegy 450 bizonyult sikeresnek.

Az igazgató elmondta: kiemelten támogatták a feldolgozóipart, a gépbeszerzést, a technológia fejlesztését, váltását, de ezen kívül az önkormányzati és a nonprofit szektor is jelentős támogatást kapott.

Arra a kérdésre, hogy milyen jellemző okok vezettek egy-egy pályázat sikertelenségéhez, Essősy Zsombor a formai hibák mellett megemlítette: 2006-ra már fontos szempont volt a vállalkozás gazdasági háttere, ha valaki nem volt annyira tőkeerős, nem voltak olyan jó mutatói, akkor az sajnos nem nyert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik