FN

„A csomag szorításában – a kkv-k kálváriája” című konferenciánk a kis- és középvállalatokat érintő legégetőbb problémákra, így a kis IT-költésre, az adószigorra, a vállalati működésre (innováció vagy karaoke), valamint a körbetartozás megoldására keresi a választ.
2007. 02. 28. 20:45
Veres János kérdésre válaszolva nem erősítette meg a sajtó által közzétett 55 milliárd forint elvárt adóbevétel kiesést. Hangsúlyozta viszont, hogy az első két hónapra az adóelőlegnek teljesülnie kell, hiszen az Alkotmánybíróság a kihirdetés időpontjával semmisítette meg az erre vonatkozó előírást. Ennek megfelelően 55 milliárd forint éves bevétel esetén több mint 9 milliárd forint a két hónapra jutó bevétel.
2007. 02. 28. 20:28
Értelmezésük szerint a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának határozata arra int, hogy a jogszabály előkészítő és jogalkotói fórumok a jövőben döntéseiket szakmai alapon, a gazdaság szereplői véleményének megismerését követően hozzák meg.
2007. 02. 28. 18:51
2008 első félévében bevezetik az értéktőzsdére az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. részvényeit. Az ÁAK teljes egészében megvásárolja az M5-ös üzemeltetőjét.
2007. 02. 28. 18:30
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 252,94 pontos csökkenéssel, 23 371,22 ponton zárt szerdán. A keddi kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,07 százalékos gyengülés.
2007. 02. 28. 17:53
Az a folyamat, amelyen a Magyar Telekom (MT) a montenegrói vizsgálat során keresztülment, más vállalatvezetők számára is sok tanulsággal bír majd - állítja Straub Elek, aki a Figyelő csütörtökön megjelenő számában olvasható interjúban beszélt többek között az esetről.
2007. 02. 28. 17:17
Csökkent a forint vesztesége a délelőtti jelentős gyengülés után szerdán délutánra a bankközi devizapiacon, az eurót fél négy körül 254,90/255,00 forinton jegyezték a keddi 254,50/60 forint után.
2007. 02. 28. 17:03
Szerdai londoni elemzések szerint nincs alapvető reálgazdasági indok arra, hogy tartós legyen a világ értéktőzsdéin végigsöprő eladási hullám. Feltörekvő piaci elemzők szerint az elmúlt hónapok jelentős árfolyamerősödése után a jelenlegi globális megingás nélkül sem lenne meglepő egy forintkorrekció.
2007. 02. 28. 15:48
A Mol Nyrt. 7 666 850 darab, a TVK alaptőkéjének 31,56 százalékát megtestesítő TVK-részvényt vásárolt február 27-én – közölte a Mol a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2007. 02. 28. 15:20
A versenyképességi index (VEX) 2006 harmadik negyedévében mind az öt közép-európai országban, így Magyarországon is jelentősen javult, az üzleti környezetet jellemző index (ÜX) értéke a 2006. első félévi zuhanás után a harmadik negyedévben kissé emelkedett, a negyedikben pedig romlott.
2007. 02. 28. 12:10
2006-ban az Audi Hungária árbevétele kicsivel meghaladta az 5 milliárd eurót (1281 milliárd forint), ami 19, 4 százalékos növekedés 2005-höz képest. Győrben csaknem 1,9 millió motort, és 24 ezer sportkocsit gyártottak.
2007. 02. 28. 11:39
Egyre inkább megnézik a cégek, hogyan teljesítenek a nyelvtanfolyamra befizetett munkavállalók – állítják nyelviskolák vezetői. Jelenléti ív, fejlődési riport, teszteredmények: mindent dokumentálni kell a nyelvtanároknak. A tanfolyam-megrendelésekben egyeduralkodó az angol, jelentősen visszaesett a német, a többi nyelvből pedig ritkán kérnek a cégek.
2007. 02. 28. 07:30
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 590,38 pontos csökkenéssel, 23 624,16 ponton zárt kedden, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 2,44 százalékos gyengülés. Kedden a részvénypiac forgalma 41,77 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek a hétfői záráshoz viszonyítva.
2007. 02. 27. 17:20
Az EU tagországainak pénzügyminiszterei kedden vita nélkül jóváhagyták húsz tagállam, köztük hazánk konvergenciaprogramját – értesült az MTI. A középtávú magyar gazdaságpolitikai stratégiát legutóbb a hónap elején az Európai Bizottság illette kritikával.
2007. 02. 27. 17:13
Az eurót fél négy körül 254,50/60 forinton jegyezték a hétfői 252,35/45 forint után. A forint 76 bázisponttal 9,85 százalékra romlott a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
2007. 02. 27. 16:13
Olvasói sztorik