Ezekben a percekben is tiltott módszerekkel mészárolják több nemzet halászai a legértékesebb tonhalfaj, a kékúszójú utolsó életbenmaradt csapatait – helyszíni tudósítás a Földközi-tengerről.
Közismert rádiósoktól, így Farkasházy Tivadartól, Koltay Gergelytől és Váradi Júliától is megválik a nemrég beindított csoportos leépítés során a Magyar Rádió (MR) – közölték intézményi források, illetve maguk az érintettek.
Számlát írni mindig öröm, hiszen jó esetben bevételt jelent. Az ünneplés közben azonban nem szabad megfeledkezni a számlaírás szabályairól. Már nem kötelező például feltüntetni a fizetés határidejét és a fizetési módot, s a számítógéppel előállított számlák alaki hibáját kézzel nem szabad javítani.
Egyszerre három, részben állami hátterű intézmény is vállalkozhat rövidesen az idei „második hullámban” elérhető uniós kkv-pályázatokkal kapcsolatos kezességvállalásra. A díj ellenében kezességet vállaló szervezetek részben, vagy akár teljesen kiválthatják a banki és egyéb garanciákat.
Egyszerre három, részben állami hátterű intézmény is vállalkozhat rövidesen az idei „második hullámban” elérhető uniós kkv-pályázatokkal kapcsolatos kezességvállalásra.
Egyszerre három, részben állami hátterű intézmény is vállalkozhat rövidesen az idei „második hullámban” elérhető uniós kkv-pályázatokkal kapcsolatos kezességvállalásra.
A nyírségi Szakolyban épül fel az ország első zöldmezős biomassza erőműve: a 12 milliárd forintos beruházás 50 munkahelyet teremt, és 200 gazdálkodónak ad megrendeléseket.
Kemény beszédek is elhangzottak a 75 ezredik Széchenyi Kártya ünnepélyes átadása alkalmából: a vállalkozói érdekképviseletek a Széchenyi Kártya állami kamattámogatásának meghosszabbítását, s hatékonyabb gazdaságfejlesztési programot követeltek a kormánytól.
Összességében nőtt a befektetési alapok állománya, és kiugróan keresettek voltak a kötvényalapok májusban, az összértékük közel 3 százalékkal nőtt Magyarországon. Ezalatt az ingatlanalapok tőkekivonást szenvedtek el.
A kelet-indiai nagyvárost rejtélyes váltópénzhiány sújtja, amely miatt kiskereskedők koldulnak koldusoktól aprót, és a névértéküknél is többet megadnak a fémpénzekért.
Friderikusz Sándor műsorának őszi folytatásáról jelenleg is konstruktív tárgyalások folynak az ATV-nél – erről a televíziós csatorna vezérigazgatója tájékoztatta pénteken az MTI-t.
A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet és az osztrák Zöldek elkönyvelhetik az első részsikert a Rába-szennyezés ellen folytatott küzdelmükben.
A pénzstabilitás megteremtése meg kell hogy előzze a nagy ellátórendszerek reformját. Előbbi nyomán a makroszerkezet egészségessé válna az életszínvonal csökkenése nélkül. Nem az elosztórendszerek pazarló működése ugyanis az egyensúlyi zavarok oka, hanem inkább fordítva: a rosszul működő gazdaság generál eleve rossz, pazarló elosztórendszert. Válasz egy könyvkritikára.
Az ipari termelés az idén áprilisban 10,6 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken, az adatok megegyeznek az előzetesen közöltekkel.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 144,85 pontos emelkedéssel, 26 898,69 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záróértékhez képest ez 0,54 százalékos erősödés. A világ tőkepiacai a magyar idő szerint kora délután megjelenő amerikai inflációs adatra figyelnek.
Külföldi tudósítói rendszerének bővítését tervezi a Magyar Televízió (MTV). A szóba jöhető helyszínek között szerepel Washington, New York, London, Berlin, Moszkva és Peking.
Az ATV a rossz nézettségi adatok miatt ősztől már „nem tervez" Friderikusz Sándorral, a „rendszerváltás utáni televíziózás egyik legnagyobb úttörőjével" – tudta meg a Blikk.
Békés megye megközelíthetőségének javítását, a munkahelyteremtést, a kis- és középvállalkozói szektor erősítését, a szakképzés piaci igényekhez való igazítását, az idegenforgalom fejlesztését és a határmenti kapcsolatok erősítését jelölték meg a térség kitörési pontjainak egy gazdaságpolitikai fórumon a résztvevők csütörtökön Békéscsabán.