Üzleti tippek

Farkasházy kirúgta a Magyar Rádiót

Közismert rádiósoktól, így Farkasházy Tivadartól, Koltay Gergelytől és Váradi Júliától is megválik a nemrég beindított csoportos leépítés során a Magyar Rádió (MR) – közölték intézményi források, illetve maguk az érintettek.

„Én rúgtam ki a Magyar Rádiót” – nyilatkozta Farkasházy Tivadar pénteken. Arra a kérdésre, hogy ez miként történt, annyit mondott, „van egy agyam és egy szívem”. Annyit tett még hozzá, kíváncsian várja, hogy a Rádiókabaréban 33 esztendőn át vele együtt dolgozók, vagy éppen felfedezettjei hogyan reagálnak a történtekre.

„Nem volt ráutaló magatartás” – mondta az MTI megkeresésére Váradi Júlia Pulitzer-díjas vezető szerkesztő, aki – mint mondta – nem kapott választ Kerényi György adófőszerkesztőtől, amikor az okokról kérdezte. Hozzátette: napokkal, hetekkel korábban még arról volt szó, hogy egy heti műsort készít. Váradi Júlia emlékeztetett, hogy ő az intézmény egyik érdekképviseletének választott tisztségviselője, s nem lenne elküldhető. „Ha ők a jogra hivatkoznak, akkor valószínűleg nekem is arra kell majd hivatkoznom. Ettől a történet nem lesz szebb” – fogalmazott.

Koltay Gergely, a Kossuth adó zenei csoportjának vezetője az MTI-nek azt mondta: a rendelkezésére álló három napon belül megfellebbezi a döntést, mivel három gyermeket nevelnek, felesége évek óta csak alkalmi munkákat kap. Csütörtökön a Magyar Rádió vezetése közleményben hozta nyilvánosságra, hogy összesen 192 dolgozójától válik meg. A csoportos létszámleépítést négy ütemben hajtják végre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik