A főpolgármester horvátországi nyaralójával kapcsolatosan megjelent valótlan tartalmú írások miatt indított pert Liszkay Gábor ellen, aki azzal védekezett, hogy egyik esetben sem tudta, hogy mi fog megjelenni az általa szerkesztett újságban. Ezért a felmentését kérte.
A bíróság ítéletének szóbeli indokolásában ezt nem fogadta el, arra hivatkozott, hogy a Magyar Nemzetben több alkalommal is megjelentek erről szóló írások. Az első megjelenés esetében a bíróság nem találta bizonyítottnak, hogy a valótlan állításokat tartalmazó szöveg megjelenéséről a főszerkesztő tudott. Ezért ezzel kapcsolatban legfeljebb csak Liszkay Gábor gondatlansága állapítható meg.
Az iratok alapján a bíróság bizonyítottnak tekintette viszont, hogy a lap főszerkesztőjeként a szöveg ismételt megjelenéséről tudomása volt. A bíróság ennek alapján bűnösnek mondta ki Liszkay Gábort nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségében, s egyúttal az elsőfokú bíróság által kiszabott 700 ezer forintos pénzbüntetést a felére mérsékelte.
Nagy Balázs geográfus: Nem riogatni akarok, de a nem túl távoli jövőben még pusztítóbb árvizek érkeznek, és esetleg tömegeket kell evakuálni
Nagy Balázs földrajztudós azt állítja: a jövőbeni árhullámok méterekkel is magasabbak lehetnek a mostaninál, viszont egy egyszerű módszer segítségével a települések képben lehetnének arról, hol vannak a veszélyes helyen lévő utcák és ingatlanok.