Míg korábban a változáskezelés annak elfogadtatását jelentette, hogy az ilyesmi óhatatlanul átmeneti teljesítménycsökkenéssel jár, manapság a változás közbeni növekedés a cél.
Webhely és szoftverhonosításban is érdekelt az E-spell fordítóiroda-cégcsoport - többek között az iWiW közösségi weboldal és az iGo navigációs szoftver honosítását is ők végezték -, de ha kell, egy elefánt egészségügyi bizonyítványát is átültetik német nyelvre.
Nemrégiben alakult a Széchenyi Tudományos Társaság. Elnöke a nagy nemzetség egyik Bécsben élő sarja, Széchenyi Mihály, tiszteletbeli elnök (és amikor itt van, aktív résztvevő) az Egyesült Államokban működő, világhírű kémiaprofesszor, a Nobel-díjas Oláh György.
Egy idő után kinőjük a popzenekaros pólókat, majd kinőjük magát a rajongást is. Mi marad helyette? Olyan viszonyok, amelyeket leginkább a barátságokhoz lehet hasonlítani.
A Figyelő végre reálisan próbálja meg boncolgatni azt az őrületet, ami a Mol kapcsán ebben az országban kialakult (Tétek, érdekek, forgatókönyvek – Figyelő, 2007/27. szám).
méltóbb lett volna egy zártkörű szolid születésnapi ünneplés, mint az állami kitüntetés körüli kínos hercehurca, majd az azt követő demonstratív parti.
törvényt az államfő visszaküldte az Országgyűlésnek. Sólyom László úgy látja, túl hosszú a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagjainak kormányzati ciklusokon túlnyúló, hatéves mandátuma.
A idei első negyedévben 15 százalékkal csökkent a betegszabadság, illetve 10 százalékkal a táppénzes napok száma, a visszaesés az egészségbiztosító szerint az enyhe télnek is köszönhető, ám a több éve tartó csökkenésnek más oka van: kevesebben maradnak otthon egészségesen, miközben többen dolgoznak betegen – írja a Népszabadság.
Hazánkban nincsenek meg a szükséges feltételei a jegybank által alkalmazott inflációs célkövetésnek – nyilatkozta a Figyelő csütörtökön utcára kerülő számában Surányi György. A volt jegybankelnök szerint a 250-270 forint közötti euróárfolyam az ideális a gazdaság számára, vagyis a forint most károsan erős. A maastrichti kritériumok rosszak, ezért egy jól fejlődő gazdaságnak nem kell siettetnie az eurózóna-tagságot – véli az elismert k
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 154,57 pontos csökkenéssel, 28 831,40 ponton zárt szerdán. Az előző napi záró értékhez képest ez 0,53 százalékos gyengülés.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében újabb tíz gazdaságfejlesztési pályázat jelenik meg július 13-án mintegy 13 milliárd forint keretre, a pályázatokat augusztus 24-étől lehet beadni.
A hidakból szögek állnak ki, felverte a gaz, repedezik a burkolat – állami segítség nélkül a települések nem tudják fenntartani a külterületükön futó szakaszokat.
A Shell teljesen kivonul Észtországból, Lettországból és Litvániából, mert a jövőben elsősorban a nagy piacokra, például Kínára, vagy Törökországra kíván összpontosítani.
A feltörekvő piaci valutákkal együtt enyhén gyengült a forint szerdán, az eurót délután négy óra körül 246,90/247,00 forinton jegyezték az előző délutáni 246,70/80 után.
Hat új alap indulása és 2,4 százalékos növekedés jellemezte a magyarországi befektetési piacát júniusban. Az ingatlanalapok immár két hónapja folyamatosan veszítenek népszerűségükből. Azonban a kötvény és likviditási alapok jól teljesítettek.
Korszerűtlen formátuma ellenére növekvő tendenciát mutat a teletextek olvasottsága. A digitalizáció új lehetőséget és komoly nehézséget is jelenthet a szolgáltatás számára.