A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 164,16 pontos csökkenéssel, 29.840,94 ponton zárt kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,55 százalékos gyengülés.
Az MDF és a Fidesz után az SZDSZ is biztosította a Budapesti Értéktőzsdét arról, hogy támogatják a tőzsde élénkítését. A BÉT, a BSZSZ és a BAMOSZ nyílt levelet küldtek a miniszterelnöknek, de érdemi lépés az elmúlt években nem sok történt.
A korábbi előrejelzését 0,7 százalékponttal növelve 7,5 százalékos inflációt, és a korábbinál 0,1 százalékkal alacsonyabb 2,7 százalékos gazdasági növekedést vár az idei évre a Kopint-Tárki Zrt. – közölte Palócz Éva vezérigazgató kedden. Az intézet negyedéves elemzése szerint a kormány idei hiánycélja jó eséllyel teljesül.
Az idei közmunkaprogramok összértéke meghaladja a 8,5 milliárd forintot. Jelenleg mintegy 11 ezer ember dolgozik közmunkásként, elsősorban erdőművelésben, a parlagfű-mentesítésben a Balaton, a Tisza-tó és a Velencei-tó környékén, illetve a vasutak környezetében kilenc megyében és a fővárosban. Mostantól pedig a jég- és fagykárt szenvedett települések is bekapcsolódhatnak a programba.
A Levegő Munkacsoport fellebbezett a Hankook dunaújvárosi gumiabroncsgyára első ütemének használatbavételi engedélye ellen. Így a magyar törvények értelmében a gyár üzemeltetése jelenleg nem megengedett.
A Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) Liberális Gazdasági Tanácsa a tőzsdeélénkítő javaslatok döntő részét – a hosszú távú megtakarítások ösztönzését, az állami vállalatok tőzsdei privatizációját és a pénzügyi ismeretek oktatását – támogatja, mondta Kóka János, az SZDSZ elnöke a tanács ülését követően a Budapesti Értéktőzsdén.
A kormánnyal ellentétben a jegybank eltörölné a forint lebegési sávját – nyilatkozta külföldi tudósítóknak Simor András jegybankelnök. A mostani erős forint jót tesz a gazdaságnak – mondta a Magyar Nemzeti Bank első embere.
Külön egyéni megállapodást köthetnek a munkavállalók a munkáltatókkal az általánosan engedélyezett, legfeljebb évi 200 óránál 100 órával több rendkívüli munkára, azaz túlórára a munka törvénykönyve július elsejétől hatályos módosítása szerint. Az Országos Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldala erősen bírálta a javaslatot, szerintük ez tovább erősíti a dolgozók kiszolgáltatottságát. A munkáltatói oldal viszont alapvető elvárásaként fogalmazta
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 20,15 pontos emelkedéssel, 30 025,25 ponton nyitott kedden. A hétfői záróértékhez képest ez 0,07 százalékos erősödés. Az MTI által megkérdezett elemzők oldalazó árfolyammozgást, kiváró piaci magatartást várnak a kedden.
A Magyar Nemzeti Bank augusztus 31-én bevonja a régi, 2006 előtt kibocsátott 1000 forintos bankjegyeket, így szeptembertől már csak a vörösréz színű, hologram hatású fémcsíkkal ellátott ezreseket fogadják el az üzletekben.
Magyarország szuverén szamuráj- és uridasikötvény-kibocsátási szándékát regisztrálta a japán pénzügyminisztérium. A bejegyzés 200 milliárd jen értékű szamurájkötvény és ugyancsak 200 milliárd jen értékű uridasikötvény kibocsátására szól.
A Ford Motor Company 675 millió eurót tervez befektetni a romániai Automobile Craiovába, ha megnyeri az egykor a dél-koreai Daewoo-hoz tartozó cég többségi részesedésére kiírt pályázatot.
A hazai közoktatásban a környezetvédelem még mindig a megtűrt kategóriába tartozik, ráadásul az utóbbi két évben az állam látványosan kivonult a zöldoktatásból – írja a Népszabadság.
Ösztöndíj indul roma diákok számára: egy év szünet után a származás már nem minden, a jó bizonyítvány és a szociális helyzet is számít – írja a Népszabadság.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) fokozatosan mérsékelheti a kamatokat az év hátralevő részében, mert arra számít, hogy az infláció trendje a csökkenés felé mutat - jelentette ki Karvalits Ferenc.
A kevésbé fejlett gazdaságokban – Oroszországban, Törökországban, Mexikóban és Ukrajnában – a vezetők fizetései messze magasabb vásárlóerővel rendelkeznek, mint a Nagy-Britanniához vagy az Egyesült Államokhoz hasonlóan fejlett országokban dolgozó kollégáik bérei. Nyugat-Európából csupán Svájc, Németország és Írország jutott be az első 20 ország közé a menedzseri fizetések vásárlóerejének összehasonlításakor – az Egyesült Államok
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX hétfőn 318,09 pontos emelkedéssel, 30.005,10 ponton, új történelmi csúcson zárt, ez a pénteki záró értékhez képest ez 1,52 százalékos erősödés.
A brit Vodafone mobilszolgáltató, a Financial Times gazdasági lap szerint, azt fontolgatja, hogy 160 milliárd dolláros vételi ajánlatot tesz az amerikai Verizon Communicationsra.
A nagy meleg álmosító hatása a bankközi devizapiacon is hatott. Még az árfolyam ajánlati sávja is végletesen beszűkült, 245,40 és 245,80 forint között üzleteltek hétfőn az euróval, a kereskedők beszámolója szerint szinte teljes érdektelenség mellett.
Újabb részletek váltak ismertté az egyéni cégekkel kapcsolatos elképzelésekről, miután a Magyar Közlönyben megjelent a teljes kormányzati koncepció. A tőke nélkül alapítható, korlátolt felelősségű egyéni cégnek a névkizárólagosság elvének sem kell majd megfelelnie, s átalakítható lesz egyéni vállalkozássá, illetve egyszemélyes gazdasági társasággá is.
A világ legnagyobb, kompakt marótárcsás kotrógépét állítják üzembe 2009-ben a Mátrai Erőmű Zrt. bükkábrányi lignitbányájában - jelentették be Visontán. A beruházás mintegy 7 milliárd forintba kerül.