FN

Az egészségügyi problémákért mindenki az élelmiszeripart okolja, így a szektor szereplői folyamatos megújulási kényszert éreznek - mondja a transzzsírsavügy kapcsán a McDonald’s ügyvezető igazgatója.
2007. 05. 17. 08:00
Két emblematikus, nagynevű világcég, a Chrysler és a Reuters is új tulajdonosra talált a héten; az ügyletek során csaknem 25 milliárd dollár mozdul meg.
2007. 05. 17. 08:00
Egy óra, amelyben csak halandzsanyelv hallatszik, mégis minden mondatot szó szerint meg lehet érteni. Egy sziget, ahol Péntek - félig bozontos őslakó, félig Albert Einstein - időtlen idők óta éldegél komfortos nagybőgőtokjában.
2007. 05. 17. 08:00
Divat lett átállni PC-ről Macintoshra. A gyártó Apple feltámadása elsősorban a zenelejátszó iPod sikerének köszönhető.
2007. 05. 17. 08:00
Immár nem a film számít az új hollywoodi szabályok szerint, hanem a film büdzséje. Az első Pókember 150 millió dollárba került, a második 200-ba, a mostani pedig 300 millióba, így a Pókember 3 minden idők legdrágább moziprojektje.
2007. 05. 17. 08:00
Már 1610-ben, nem sokkal a távcső feltalálása után, felfedezték a Nap felszínén látható foltokat, így számuk változásairól azóta gyűlnek az adatok.
2007. 05. 17. 08:00
Sokan azt hiszik, a meditáció gondolkodást jelent, logikus, fogalmi, jelekkel operáló, a nyelvben zajló processzust. Well, hát nem. A meditáció ennek épp’ az ellenkezője. A tudat kitakarítása, üres térré alakítása, a gyermek vonatkozásmentes pillantásának újraelérése. Egyszerűen szólva: nem gondolni semmire.
2007. 05. 17. 08:00
Fodor Gábor környezetvédelmi miniszteri karrierje. A szabad demokrata politikus még csak meg sem melegedett a bársonyszékben, máris határozott fellépésre szánta el magát.
2007. 05. 17. 08:00
Ne a versenytársadat figyeld, inkább azzal törődj, vajon mit szeretnének azok, akik ma még nem fogyasztói a termékednek - tanácsolja W. Chan Kim professzor.
2007. 05. 17. 08:00
Az SZDSZ a felbontás, míg az MSZP a megtartás mellett tör lándzsát a hosszú távú áramvásárlási szerződések ügyében, s mindkét pártnak vannak ellenzéki szövetségesei.
2007. 05. 17. 08:00
Mielőbb ki kell alakítanunk a Kínával szembeni nemzetstratégiai prioritásainkat, hogy helyesen reagálhassunk a globális erőviszonyok átrendeződésére - figyelmeztetnek a Demos Magyarország szakértői.
2007. 05. 17. 08:00
A mobilinternet árcsökkenése elérte azt a szintet, hogy már érdemes komolyan gondolkodni a vezetékes megoldás lecseréléséről.
2007. 05. 17. 08:00
Eredményes a kormány kiigazító csomagja, ám hosszabb távon is biztosítani kell a fegyelmezett fiskális politikát - állítják a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakemberei.
2007. 05. 17. 08:00
A jövő év januárjától egy szervezet a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács irányítja az állami vagyonkezelést. A tervezet melléklete szerint részlegesen értékesítenék a Postát és a Villamos Műveket is.
2007. 05. 17. 07:26
Valószínűleg még 2008-ban sem vezetik be az ingatlanadót, az viszont már szinte biztos, hogy előbb-utóbb fizetnie kell a lakástulajdonosoknak - írja a Népszabadság.
2007. 05. 17. 07:22
Május 18. akár új aukciós rekordot is hozhat a Budapesti Kongresszusi Központban. Virág Judit hazai és külföldi különlegességekkel készül jubileumi aukciójára: lesz Klimt, Gulácsy és sok felkapott impresszionista.
2007. 05. 17. 07:00
Olvasói sztorik