Gazdaság

Macváltók

Divat lett átállni PC-ről Macintoshra. A gyártó Apple feltámadása elsősorban a zenelejátszó iPod sikerének köszönhető.

A Four Seasons szállodalánc egyik igazgatója, akinek munkaköri kötelessége cseverészni a vendégekkel, azt figyelte meg: szívesebben megy oda olyanokhoz, akik előtt Macintosh laptop feszül. „Velük jobban el tudok beszélgetni; valahogy másként gondolkodnak a világról” – ad számot empirikus megfigyeléséről.

Az igazgatónak a jövőben egyre kevésbé lesz gondja beszélgetőpartnert találni. Az Apple tavaly kétszer annyi számítógépet értékesített, mint az azt megelőző évben, s az eladások javát a cég fehér színű laptopja, a MacBook produkálta. „A duplázás a hazai viszonyokra is jellemző” – mondja Emanuele Massimo, a cég magyarországi képviseletének ügyvezető igazgatója. A gyártónak nálunk 8 ezer masinát sikerült eladnia tavaly; ez ugyan még mindig csak 2 százaléka a piacnak, Massimo mégsem borúlátó. Mint mondja, ha úgy számol, hogy e gépek élettartama 4 év, és nagyjából 35 ezer Macintosh fut az országban, akkor semmi oka keseregni. Pláne, hogy az Apple házi felméréseiből az olvasható ki: minden második ember, aki most vesz ilyen gépet, vadonatúj polgára a Mac-es világnak. A tábor a számítógéppel nem rendelkezők és a Microsoft-szkeptikusok révén gyarapszik.


Macváltók 1

Deme Csaba, a Microsoft Magyarország marketingigazgatója szerint nem igaz, hogy azért pártolnának el tőlük a felhasználók, mert nem szeretik a céget. Inkább arról van szó, hogy trendi dolog Macintosht venni, mert azzal jól kifejezhető a tömegtől való elhatárolódás. „Olyanok vásárolják tehát, akik egy magasabb fogyasztói nívóval akarják kimutatni a másságukat” – mondja Deme, aki nem aggódik amiatt, hogy a továbbra is szerény piaci súlyú Apple a fejükre nőne.

Nem árt azonban vigyázni. Az Apple a mai részesedését úgy érte el, hogy nem nagyon hirdetett, csupán az Egyesült Államokban, Japánban és néhány nagyobb európai országban vásárolt reklámfelületeket. A cég ugyanis hisz a szájhagyomány, illetve az iPod átütő erejében. A cég 2001 őszén debütált mp3-lejátszója – amelynek immár ötödik generációja kapható – eddig 100 millió vevőt csábított el, s tett nyitottá a sokáig leszálló ágban lévő Apple termékei iránt.

Nem az iPod révén szeretett bele a Mac-es világba Veres Róbert, a Budapesti Kommunikációs Főiskola oktatója, aki 15 éve hű a márkához. Számára fontos érv, hogy kisebb körű elterjedtsége miatt a Macintosh szinte teljesen vírus- és spammentes platform. Nem érdemes rá elektronikus kártevőket írni azért sem, mert a rendszer biztonságos Unix alapon nyugszik. Persze, ha az ember Windows-t telepít rá, ami immár Mac-es környezetben is lehetséges, akkor indokolt a vírusvédelem, egyébként viszont – ha nem tartunk rajta szupertitkos adatokat – elég félévente lefuttatni egy karbantartó programot. További előny, hogy az Apple ingyen adja termékeihez például az iLife szoftvercsomagot, amellyel digitális tartalmak, így zenék, fényképek, videók szerkeszthetők. Nem beszélve arról, hogy a PC-s felhasználóból Mac-re váltók – a switcherek – számára összeállított tanfolyamok ingyenesek a márkaboltokban.

Az erények mellett persze hibákat is találhatunk az Apple háza táján. Bár egy Civilization típusú stratégiai játék elketyeg rajta, egy új Doom stílusú játéktól már könnyen megfekszik a hordozható gép. A szervizekre is sok a panasz, s ostorozni szokás a gyártót gépeinek drágasága miatt is, ami a rossz nyelvek szerint azért van, mert termékeit – beleértve a kiegészítőket – 10 százalékos „sznobadóval” terheli meg.

A tény, hogy az Office immár a Mac-en is elérhető, Deme Csaba szerint nem meghajlás Steve Jobs Apple-főnök nagysága előtt: ez ugyanolyan piac, mint a többi, ráadásul a fejlesztés különösebb nehézségekbe sem ütközik azóta, hogy az Apple Intel processzorral szereli gépeit. A két cég egyébiránt kölcsönösen profitál egymásból, amit az is mutat, hogy a nemrég debütált Windows Vista attraktív megoldásai meglehetősen emlékeztetnek az Apple intuitív kezelőfelületére.


Macintosh a mérlegen

VONZÓ PONTOK
● Élvonalbeli design
● Trendi, a tömegtől való különállás kifejezésére alkalmas kütyü
● Szinte vírus-, spam- és kémprogram-mentes platform
● Mióta Intel processzor dolgozik a gépekben a Windows iMac-re optimalizált változata is futtatható a gépen
● Intuitív felhasználói felület
● Ingyenes iLife szoftvercsomag
● Ingyenes átképző tanfolyamok a cég mintaboltjában azoknak, akik PC-ről váltanának Mac-re
● A wifi, a bluetooth, az USB, a CD-re írás automatikusan működik a gépen
● Egyszerre tucatnyi alkalmazás is futtatható, a masina mégsem tűnik lassúnak
● Nem kell újraindítani a gépet, elég lecsukni a fedelét
● A használt gépek ára is magas, jól tartják az értéküket

PROBLÉMÁS PONTOK
● Magas ár; a vevőt legalább 10 százalékos „sznobadó” terheli (azaz az azonos teljesítményű, más márkás és minőségi termékek is sokszor jóval olcsóbbak)
● Notebookoknál csak egygombos egér
● Játékgépnek drága, és nem is erre a célra optimalizálták
● Döcögős kompatibilitás az Office-szal (Word, Excel, PowerPoint)
● Szervizproblémák a nehézkes alkatrészellátás miatt, előfordul, hogy hetekig kell várni a javításra

Címkék: Hetilap: Infotech

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.