Száznál kevesebb olyan külföldi - európai uniós állampolgár - lehet az országban, aki jogosulttá válhat az általa használt föld legális megvásárlására – tudta meg a Világgazdaság.
A problémamegoldó kreatív gondolkodás minden siker záloga, mondja Edward De Bono professzor, akivel könyve magyarországi megjelenése alkalmából készíthettünk exkluzív interjút.
A jó sakkozó nemcsak saját terveit építi fel több lépéssel előre, az ellenfél lépéseiből igyekszik következtetni a másik terveire. Igaz ez az üzleti világban is. A konkurencia tevékenységének legális megfigyelése lehetőséget teremthet a piaci változások pontos felismerésére.
Az Egút Zrt. újíthatja fel 260 millió forintért az M3-as káli szakasza bal pályájának burkolatát, miután elnyerte az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. által kiírt nyílt közbeszerzési pályázatot - tartalmazza a Közbeszerzési Értesítő.
A hírekben megjelenők 88 százaléka férfi, s a szakértők szinte kivétel nélkül a férfiak közül kerülnek ki. Többek között ezt szeretné megváltoztatni a Nők a Médiában Egyesület, amely pénteken adta át a 2006. évi médaszereplések alapján megítélt Nők a Médiában - díjakat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 192,83 pontos emelkedés után 25 880,18 ponton zárt pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,75 százalékos erősödés.
A Balatoni Hajózási Zrt. 49 százalékos részvénycsomagjának nyilvános pályázaton való meghirdetését ellenzi a többségi tulajdonos huszonkét önkormányzat; a kormánytól azt kérik, hogy az ÁPV Zrt. számukra ajánlja fel megvételre a részvényeket.
A hazai élelmiszer kiskereskedelem legnagyobb szerelője a Tesco, második kis lemaradással a CBA-lánc – derül ki egy pénteken közölt toplistából. A piac koncentrációja az elmúlt évben folytatódott.
A szakszervezeti elutasító és a munkáltatói támogató álláspont ismertetését követően nem kezdődhetett meg az alku egy esetleges kompromisszumról az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén a munkaidő szervezésére vonatkozó törvényjavaslatról.
Legalább annyi érv szól a kamatvágás mellett, mint ellene, így teljes a bizonytalanság az elemzők között a Monetáris Tanács hétfői, kamatdöntő ülése előtt. A szakértők többsége szerint a legutóbbi makroadatok inkább a kamatcsökkentési ciklus elodázását valószínűsítik.
Egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) áprilisban 28,4 milliárd forint, az első négy hónapban 34,3 milliárd forint folyt be a költségvetésbe a Pénzügyminisztérium államháztartási adatai szerint.
Az euróövezet legnagyobb, Európa második számú bankja alakulhat meg, amikor, várhatóan vasárnap, az olasz UniCredit Group és a szintén olasz Capitalia bank igazgatótanácsa jóváhagyja a két csoport részvénycserés egyesülését.
Magyarország számára a gázellátás biztonságát az teremti meg, ha minél több gáz folyik át rajta, több irányból és lehetőleg több forrásból – jelentette ki Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója Bakuban.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 32,70 pontos emelkedéssel, 25 720,05 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záróértékhez képest ez 0,13 százalékos erősödés.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 140,97 pontos emelkedés után 25 687,35 ponton zárt csütörtökön, a szerdai záró értékhez képest ez 0,55 százalékos erősödés.
A megszorító intézkedések hatása látszólag nem érződik a töretlenül növekvő jelzáloghitelezési piacon, de a kölcsönt felvevők motivációjában igen - mondta Gyuris Dániel, az FHB Zrt. vezérigazgatója csütörtökön a Portfolio.hu budapesti szakmai konferenciáján.
A Gazprom meg szeretné kétszerezni földgázkivitelét 2030-ra – írta a Kommerszant című orosz lap. A Gazprom a vezető orosz gázfelhasználókkal ez ügyben megállapodásokat köt az év második felében.
Barátként, szomszédként, szövetségesként, testvérként azon vagyunk, hogy ugyanabban a közös hazában, az Európai Unióban találja meg a helyét Horvátország, mint ahogyan megtalálta a helyét Magyarország is – jelentette ki a magyar miniszterelnök a Zágrábban tartott magyar–horvát együttes kormányülés után.
A Pénzügyminisztérium (PM) májusra – önkormányzatok nélkül – 41 milliárd forint pénzforgalmi hiányt vár, az első félévre a korábbi 1130,7 milliárd forint helyett 1083,9 milliárd forintot – jelentette be Tátrai Miklós, a szaktárca államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Várhatóan az év végén, a jövő év elején megkezdődhet a szervezett villamosenergia-kereskedelem Magyarországon, kezdetben csak napi fizikai teljesítésű termékekkel – jelentette be Vinkovits András, a Mavir vezérigazgatója.
The aim of CEREC (Central European Regional Energy Conference) 2007 is to review the results and failures of the Hungarian and European energy market transformation. In 2007 the liberalization of the energy sector will be a question of utmost/paramount importance. Where and how can the companies purchase at easy terms? We are going to (map) give a picture/review of power relations and ambitions of the different market groups and we will examine/a