Üzleti tippek

Krizsó Szilvia kapta a nők díját

A hírekben megjelenők 88 százaléka férfi, s a szakértők szinte kivétel nélkül a férfiak közül kerülnek ki. Többek között ezt szeretné megváltoztatni a Nők a Médiában Egyesület, amely pénteken adta át a 2006. évi médaszereplések alapján megítélt Nők a Médiában - díjakat.

A média gyakran tart torz tükröt a nők elé; ezért döntött úgy a nők a Médiában Egyesület, hogy a legjobb és a legkárosabb jelenségekre díj alapításával hívja fel a figyelmet. Idén immár második alkalommal adták át – a 2006. év megjelenései alapján – a legjobb közszereplő nő és a legjobb ábrázolás díját, valamint a leginkább sztereotip megjelenítés részére a Citrom-díjat.

A jelöltek listáját idén is az egyesület közel félszáz tagja állította össze, a szavazásra azonban felkérték más, a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó szervezetek tagjait is. Így leadta voksait a Társadalmi Nemek Tudománya szemináriumi csoport, a Magyar Üzletasszonyok Egyesülete és a nyíregyházi Szabina Egyesület is.

Az összesített szavazatok alapján a 2006. év legjobb női közszereplője lett szakmai teljesítménye alapján Krizsó Szilvia, a Pulitzer-emlékdíjas Az Este műsorvezetője. A női szempontból legjobb médiaábrázolás díját az IKEA Lakberendezési Kft. kapta, elsősorban konyhakatalógusaiért, amelyekben a konyhát nem kizárólag női felségterületként, hanem a család minden tagjaként használatba vehető térként mutatják be. A díjakat Szmetana Ágnes iparművész készítette: a virághagymából előtörő levelekkel és bimbókkal a fejlődést jelképezik.

Az egyesület citrom-díját az ÁNTSZ méhnyakrákszűrés-reklámjának szövege kapta. Az egyesület tisztában van a cél fontosságával, ugyanakkor egy közintézménynek nem szabadna ilyen sértően sztereotip módon ábrázolnia a nőket.

Az egyesület közleményében felhívja a figyelmet arra, hogy a hírekben megjelenők 88 százaléka férfi, s a szakértők is szinte kivétel nélkül a férfiak közül kerülnek ki. Statisztikájuk szerint a 2006. évi nőnapon a napilapok “női” cikkeinek 22 százalékban a prostitúció és a bántalmazás jelent meg, mint alapvetően női probléma, miközben az ifjúsági lapok több mint 80 százalékban sztereotip nőképet közvetítenek, azaz számukra a nő kedves, alkalmazkodó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik