FN

Bár a szélenergia-szektor növekedésének üteme Európában némileg lefékeződött az utóbbi egy-két évben, jók az esélyek arra - ahogyan azt az európai szélenergia szövetség, az EWEA jövendöli -, hogy 2020-ig a teljes villamosenergia-felhasználás akár 16 százalékát is szélerőművek szolgáltassák az EU-ban.
2007. 08. 16. 08:00
Bock urat tavaly idéztük meg utoljára e hasábokon, midőn feltűnt nekünk, hogy úgynevezett munkánk során a borok tengerén hajókázva mindenféle vakteszteken rendre a legmagasabbra értékeljük egy bizonyos mester borait, akiről utóbb mindig kiderült, hogy Bock József (kinek műhelye mellesleg az idén elnyerte az Év Pincészete címet is, amit mi nem becsülnénk túl). Most gasztronómiai megjegyzéseket szeretnénk tenni egy szép nyári Bock-bor ürügyén.
2007. 08. 16. 08:00
Törvényszerű iránya a monitorok fejlődésének, hogy egyre nagyobb és még inkább élethű képet jelenítenek meg, miközben hely- és energiaigényük is csökken. Így születtek meg a folyadékkristályos és plazma kijelzők is.
2007. 08. 16. 08:00
Elindulni látszik egy folyamat a feketegazdaság kifehérítése jelszavával (Zéró tolerancia számlaügyben - Figyelő, 2007/31. szám), csakhogy az alkalmazott megoldással kapcsolatban némi „aszimmetriaérzése” van az embernek.
2007. 08. 16. 08:00
Örvendetes fejlemény, hogy szakmai vita folyik a költségvetési transzparencia és elszámoltathatóság kérdéseiről. E szabályok bevezetése azonban nem tekinthető csodafegyvernek – állítja a téma elismert szakértője.
2007. 08. 16. 08:00
A hagyományos mesterségek Magyarországon is kihaló-félben vannak. Szerencsére akadnak, akik ellenállnak a trendnek; közülük kutattunk fel néhányat.
2007. 08. 16. 08:00
Miként az Egyesült Államoktól Európáig a világban szinte mindenütt, az egészségre veszélyes importáruknak Magyarországon is több mint a fele Kínából származik. A fogyasztóvédelmi ellenőrzés rendszere ugyan egyre hatékonyabb - sőt, az Európai Unió tagjaként hazánk a huszonhetek „riadó­láncához” is csatlakozott -, a biztonság növeléséhez a tudatos vásárlói magatartás további erősödésére is égető szükség lenne.
2007. 08. 16. 08:00
Piacvédelmet sürget számos hazai cég az uniós konkurenciával szemben. A szabály­ozás terén azonban nincs erre mód, legfeljebb a közbeszerzési tenderez­tetés­nél. Kérdés, megéri-e.
2007. 08. 16. 08:00
Az egyre zsugorodó szórakoztató elektronikai eszközök mérete már-már elérte azt az alsó határt, amikor kezelésük nehézkessé, sőt lehetetlenné válik, hiszen a parányokat már alig lehet megfogni.
2007. 08. 16. 08:00
Az ember a saját falujáról se mondhatja, hogy ismeri minden szegletét. Saját országáról még kevésbé. Hát még egy olyan cikkcakkos tengerpartról és fantasztikus szigetvilágáról, mint Dalmácia, azaz a horvát Adria.
2007. 08. 16. 08:00
SZEMÉLYES ÉRDEKELTSÉG. A vezetői részvényopciós programok lényege, hogy egy adott időpontban, rendszerint az aktuális részvényárfolyammal mint lehívási árral a cég opciókat ajándékoz a közép- és felső vezetőinek, így azok közvetlenül is érdekeltek lesznek a részvényesi érték maximalizálásában. Ahogyan emelkedik a piacon a kurzus, úgy lesz egyre nagyobb a vezetők profitja a kapott opciókon.INGYEN JUTTATÁS. Az [...]
2007. 08. 16. 08:00
Korrigálni készül a szaktárca a finanszírozási rendszert, miután a hazai kórházak adóssága becslések szerint már megközelíti az 50 milliárd forintot, az egészség­biztosítási kassza ellenben többletet halmozott fel.
2007. 08. 16. 08:00
Észak-Korea a jelek szerint felhagyott atomhatalmi ambícióival - legalábbis egyelőre. Az Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Japán, Dél- és Észak-Korea részvételével zajló hathatalmi tárgyalások - hosszú idő után - végül eredményre vezettek, nem utolsósorban Peking eltökéltségének köszönhetően, miszerint megakadályozza Északkelet-Ázsia nukleáris övezetté válását.
2007. 08. 16. 08:00
A nagy időszaki kiállítások költségvetésében súlyos tételként szerepel a műkincsek biztosítása, ám a kisebb magánkollekcióknál alig áldoznak védelemre.
2007. 08. 16. 08:00
Az OMV elnök-vezérigazgatója szerint két-három éven belül a piac ki fogja kényszeríteni a magyar és az osztrák olajtársaság egyesülését.
2007. 08. 16. 08:00
A banki fiókvezetőknél is többet tud a kiszolgálás színvonaláról egy olyan külső cég, amely ügyfélnek öltözött munkatársaival folyamatosan teszteli a pénzintézetek minőségét.
2007. 08. 16. 08:00
Nyáron nem szoktunk az elmúlásról és a kozmikus magányról szóló dalokat abszolválni, nehogy attól is elmenjen a kedvünk, hogy sorba álljunk Siófokon hekkért és jégkrémért.
2007. 08. 16. 08:00
Olvasói sztorik