Istenáldotta tengerpart ez, öbleivel, tengerszorosaival, szigeteivel, nekem szebbet eddig nem mutatott a világ. Szemben az Adria másik, szép, de mégis egyhangúan sima olasz oldala, vagy a Cőte d’Azur, a Fekete-tenger, az északi tengerekről nem is beszélve; Nyugat-Európából nézve az Atlanti-óceán sem veheti fel a versenyt a horvát tengerpart változatosságával. Lehetséges versenytárs Görögország, bár kevesebb szigettel, vagy Afrika legdélibb csücske, de az valóban csak egy gyönyörű magaslati fok, lélegzetelállító, de egyszeri látvány a két világóceán találkozásánál. A Maldív-szigetek világa erős vetélytárs, de beláthatatlan szétszórt paradicsom.
Gyerekkoromban ért az első erős Adria-hatás, az elmúlt közel négy évtizedben pedig alig volt nyár dalmát tengerpart és szigetek nélkül. Korculától fölfelé Rabig, és Dubrovniktól Istriáig nem sok részlete maradt fölfedezetlenül. Két nagy sziget maradt ki eddig, az egyik Krk, ahová az idén indult a család. A dalmáciai szigeteknek egytől-egyig nagy történelmük van. Nincs eldugott fészek, mindről kiderül, hogy hatalmas múlt szunnyad az egyébként is lenyűgöző tengeri táj és a városmagvak ódon falai mögött. A kimondhatatlan Krk is ilyen, valamikor a régi Velence tulajdonaként Veglia volt a neve. A legnagyobb sziget a sorban, meglepő módon Máltánál is nagyobb, és Málta mégiscsak egy önálló állam. A velencei hatalmasságok a XII. században a Frangepán-családnak adományozták, majd a magyar III. Béla, II. András, IV. Béla és I. Károly királyoktól megyéket, várakat és városokat is kaptak, a comes (grófi) címmel együtt, zászlósurak lettek, horvát bánok, és nagy szerepet játszottak a magyar történelemben. Néhány érdekesség: Frangepán Márton utód híján Mátyás királyra hagyta vagyonát. Corvin János felesége pedig Frangepán Beatrix volt, aki viszont férje halála után az egész Hunyadi-vagyont örökölte. Ferenc Kristóf a török ellen Zrínyi Péter oldalán harcolt, majd a Wesselényi-összeesküvés tagjaként Bécsújhelyen raboskodott, itt verseket írt, melyek a horvát barokk líra fontos darabjai, és lefordította Molière Georges Dandinjét. Vele ki is halt a Frangepán-nemzetség 1671-ben.
Krk szigetén minden a Frangepánokról mesél. A „főváros” is, mely a többihez hasonlóan a sziget nevét viseli. X., XII. és XIII. századi templomok, meg a vár. Csak úgy mellesleg, a székesegyház egy római kori fürdőre épült (az egyik oldalkápolnában megvan egy darabka a fürdő padlómozaikjából), a város ugyanis már akkor fontos közigazgatási központ volt, tanúsítja a korabeli latin felirat: Splendissima Civitas Curictarum (Krk sziget legragyogóbb városa). Tengerparti nyaralóhelyünkről minden este beautózván a déli nyüzsgésű városba természetesen nem csak műélveztünk és történelmi levegőt szippantottunk, hanem jókat ettünk is. Például a parti sétány hangulatos kocsmái közül a Galeb nevezetűben, ahol egy nevezetes rákkoktél után pompás risottókat kebeleztünk be, fekete risottót (a tintahaltól fekete és ízletes), meg scampi-risottót. (Fél életet pergettem le a honi rizibizi utálatában, mígnem elhittem, hogy e csodás mediterrán risottók nem ugyanarról a csillagzatról valók: rengeteg a behoznivalóm.)
Bejártunk más városkákat is. Ezek közül emlékezetes volt a Frangepánok hegyi erőssége, Omisalj. A középkori városmag ódon hangulatú szépség. Szokatlan építésű a varázslatos román Mária-templom, itt szerencsénk volt: a gyönyörű, festett és kivilágított faoltár előtt apácák esti énekpróbáját élvezhettük. Eredetileg nem itt akartunk vacsorázni, de visszafelé sétálva mágnesként vonzott egy kisvendéglő illatozása. Nem lehetett ellenállni, és nem bántuk meg. A három unokát is magában foglaló teljes nagy család közös kedvence, a calamari (tintahal) mángolddal és friss kenyérrel kísért remek, szép sötétre pirított példányával pecsételtük meg halandó testünkben a Mária-templom túlvilági élményét.
