Gazdaság

Gasztro-blues

Bock urat tavaly idéztük meg utoljára e hasábokon, midőn feltűnt nekünk, hogy úgynevezett munkánk során a borok tengerén hajókázva mindenféle vakteszteken rendre a legmagasabbra értékeljük egy bizonyos mester borait, akiről utóbb mindig kiderült, hogy Bock József (kinek műhelye mellesleg az idén elnyerte az Év Pincészete címet is, amit mi nem becsülnénk túl). Most gasztronómiai megjegyzéseket szeretnénk tenni egy szép nyári Bock-bor ürügyén.












Gasztro-blues 1



Gasztro-blues 2
Gasztro-blues 3

Úgy rémlik, mintha a magyar gasztronómia lemaradt vóna a bor mögött. Bor nincs gasztro nélkül, a magyar bor minden nyavalyájával együtt lenyűgözően fejlődik, a nemzetközi színvonalat közelítgeti, miközben a magyar gasztróban mintha nem sikerült volna a rendszerváltás. Kínálati és keresleti oldalon egyaránt uralkodik az a provinciális kádárista gebines paradigma, amiben monarchista közhelyek keverednek pásztorételek közhelyeivel egy korrekt menza színvonalán, mit sem tudva arról, hogy a világ gasztronómiájában hasonlóan forradalmi folyamatok zajlottak le, mint a borkultúrájában. Tavaly (írja a Vendég júniusi száma) az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke lemondott, mondván: „Belefáradtam. A magyar gasztronómia forradalmasításával kapcsolatos próbálkozásokat a többség totális közönnyel fogadta. Nem küzdök tovább.” Többet kéne a gasztróról beszélni, mert ez kulturális kérdés, mely értékekről, inspirációkról és a harmóniáról szól, és van olyan fontos, mint a bor, a literatúra vagy a színház kérdése. A blues különben annyit jelent ugye, hogy rosszkedv, rossz hangulat.

Vannak szigetek, fények az éjszakában, ilyen a Bock bisztró, ahol Bíró Lajos vezényletével igazi, világra nyitott, európai stílusú gasztronómiát űznek a legjobb borok háttere előtt. Ilyen például (szellemes átvezetés) Bock maestro 2006-os hárslevelűje, a szép tavalyi év harmonikus foglalata, ez a szép zöldessárga, hársillatú, fanyar savú, telt bor jó kis, 14 százalékos alkohollal, mely 1700 forint körüli áron érhető el.

Villányi Hárslevelű 2006, Bock Pince › 14% alkohol › Szép zöldessárga, hársillatú, fanyar savú, telt bor › 1700 forint körül

Ajánlott videó

Olvasói sztorik