Autós lapokAz erőviszonyok lassú átrendeződésének lehetünk szemtanúi az autós magazinok eladásait figyelve. Hosszú éveken át az Autó Kettő volt az egyértelmű piacvezető, még az Axel Springer lapjai is – az Auto Bild és az Autó Motor – csak a mennyiségi értékesítésük feltuningolásával tudták utolérni. A 2006-ban bevezetett aktív értékesítés után végképp egyértelmű volt az Autó [...]
Több mint húszezer biztosítási ügynök maradhat munka nélkül jövő decemberben. Csak addig dolgozhatnak ugyanis olyan alkuszok a biztosítási szakmában, akik nem tudnak felsőfokú vagy szakirányú végzettséget igazolni – írta a Világgazdaság.
Rudas Gábor öt év után távozott, mert nem tudott megegyezni a rádió jövőjéről az elnökkel. A továbbiakban posztját is Arató András, a Klubrádió elnöke veszi át - írta az Index.
Ingatlanpiaci szakértők szerint az elhelyezkedés és a vétellel járó egyéb kötelezettségek riasztották vissza a befektetőket a Ferencvárosi Torna Klub és ingatlanjainak értékesítésére eddig kiírt pályázatoktól. Ha a terület jobban bekerül a köztudatba, akkor talán elképzelhető lakóparkfejlesztés, állítják ingatlanpiaci szakértők.
Az új lakáshitelek összege augusztus végén 31 milliárddal volt kisebb, mint egy évvel korábban, az egy szerződésre jutó átlagos hitel nagysága egyedül a deviza hiteleknél emelkedett - olvasható a DEM Információs és Gazdaságkutató Iroda augusztusi Lakáshitel Monitor című kiadványából.
Elkészült a terv a Szentendrei-sziget csúcsán fekvő Kisoroszit és a Kis-Dunán Visegrád-Szentgyörgypusztát összekötő gyalogos híd építésére; amennyiben engedélyt kapnak a 650 milliós beruházás kivitelezésére, úgy 2009-ben már meg is indulhat a forgalom - közölte Kisoroszi polgármestere.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 43,60 pontos emelkedéssel, 28 307,04 ponton zárt hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest ez 0,15 százalékos erősödés.
Megalapozottnak tatja a jövő évi költségvetési törvénytervezetet az Állami Számvevőszék – közölte Kovács Árpád elnök hétfőn. A szervezet szerint a számos kockázat mellett megnyugtató a költségvetési tartalék tervezett mértéke és az, hogy az uniós pénzek fogadásához szükséges önrészt biztosítja a kabinet. Azt viszont Kovács Árpád sem tudja pontosan, hogy 2009-től mitől indul be a növekedés.
Lezárult az Üzlet&Siker Minősített Vállalkozása 2007 pályázat. A minősített vállalkozások díjai ünnepélyes keretek között kerülnek átadásra a 2007. november 23-án megrendezésre kerülő gálavacsorán. Belépőjegyek már megrendelhetőek!
Komplex, támogatott képzési programot hoztak létre a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakemberei, amelynek segítségével a fogyatékkal élők is tanulhatnak – és ezáltal könnyebben be tudnak kerülni a munkaerőpiacra. A programban részt vevő felnőttek szükség esetén támogatott foglalkozási rehabilitációban is részt vehetnek.
A Citibank a mai napon bejelentette, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) jóváhagyta Batara Sianturi kinevezését a Citibank Zrt. elnök-vezérigazgatói posztjára. A bank vállalati üzletágának vezérigazgatója pedig Balássy László lett.
Hagyományteremtő céllal hozták létre a Legjobb Női Munkahely pályázatot. A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség olyan munkahelyek jelentkezését várja, amelyek büszkén alkalmaznak nőket, és a vállalati stratégiájukat is az ő igényeik szerint alakítják. Még nem késő pályázni a legjobb női munkahely címre, november 15-ig még egy hónap van!
A múlt évi 22. hellyel szemben a 23. helyen végzett Budapest az idén Európa legvonzóbb üzleti célpontjainak rangsorában. Eggyel előttünk Stokholm, mügöttünk viszont Bécs található – hangzott el a felmérést bemutató sajtótájékoztatón.
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) adatai szerint az idén az első háromnegyed évben összesen 130 477 személygépkocsit adtak el az egyesület tagjai, 7,7 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában.
Mit is jelent a CSR, azaz a vállalatok társadalmi felelősségvállalása? A klasszikus megfogalmazás szerint ez nem más, mint egy szervezet önkéntes vállalása arra, hogy működésében figyelemmel van a környezeti, társadalmi és a tágan értelmezett gazdasági hatásokra, azokat folyamatosan tervezi és elemzi, azokról utólag nyilvánosan beszámol.
Átfogó razzia során luxusautók behozatalával kapcsolatos adócsalásra szakosodott bűnözői csoportot derített fel a vám- és pénzügyőrség a múlt héten szerdán; az elkövetők 169 jármű után nem fizették meg a félmilliárd forint áfát.
Színesfém-kereskedők a névértéknél 20-30 százalékkal adnának többet a réz egyforintosokért. Törvény nem tiltja a forgalomban lévő érmék beolvasztását, tömeges „eltűnésük” azonban jelentős kárt okozna a jegybanknak.
Az év végi műtárgyaukciós szezon fontos eseménye az október 16-ai, vígszínházas Kieselbach-árverés, ahol elsősorban a klasszikus magyar festészet köréből válogatott 218 műtárgyat kínálnak fel a rendezők. A galéria ezúttal is a már bevált receptjét követi: az 1850–1950 közötti festészetre koncentrál, és a 19. és a 20. század legjelentősebb magyar mestereinek alkotásait kínálja. Az aukció fontos tételei id. Markó Károly, Ferenczy Károly, Rip
Az idei évben és jövőre, az első akciótervben 155 milliárd forint uniós forrás hívható le turizmusfejlesztésre: az unió a programok felét finanszírozza – mondta az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára.
A MÁV privatizálná áruszállítási leányvállalatát. A Máv Cargo egyik lehetséges vevője nemcsak új mozdonyokat venne, de még a bezárt mellékvonalak üzemeltetésében is fantáziát lát. Az amerikai RailWorld társaság elnöke, Edward Burkhardt exkluzív interjút adott a FigyelőNetnek.
Immár negyedik alkalommal rendezi meg a Pannon Egyetem Karrier Irodája a „Dunántúl állásbörzéjének” is nevezett munkaerő-piaci kiállítást, a Pannon Állásbörzét. Az október 17-i rendezvényre előadásokkal, tréningekkel és próbainterjúkkal várják a hallgatókat és álláskeresőket.
Az orosz Gazpromnál továbbra sem közlik, januártól emelkedik-e Magyarország gázbeszerzési ára, vagy nem. Többek között azért, mert titok. Érvelésükből azonban kiderül: hazánk eddig sosem kért hivatalos árfelülvizsgálatot – írta hétfői számában a Népszabadság.