FN

A vezetői kommunikációra még élesebben igaz, hogyha nem tudatosan használjuk könnyen konfliktusokat, akár szervezeti problémákat is generálhatunk. De mik is a buktatók, mire figyeljünk, ha jól akarjuk használni? Ebben a cikkben most néhány ötletet kívánunk megosztani, melyekkel gyorsan, jó eredményt tudunk elérni munkatársaink hozzáállásában.
2007. 11. 28. 19:33
A magyar kormány álláspontja változatlan a stratégiai vállalatokkal kapcsolatban – erről tájékoztatta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Wolfgang Ruttenstorfert, amikor fogadta az OMV vezérigazgatóját.
2007. 11. 28. 19:32
Nem tűnhet invenciózus megállapításnak, hogy a vezető egyik legfontosabb feladata a delegálás – mégis, még napjainkban is komoly problémákat okoz a vállalatok működésében, hogy a vezető mindent maga akar megvalósítani. Ennek pedig a vállalat issza meg a levét!
2007. 11. 28. 19:02
Ha célunk az információszerzés egy adott szakmai területtel kapcsolatban, legtöbbször egyszerűen véleményt kérünk egy általunk elismert szakembertől. Ha ezt egy időben több szakértő végzi, egymást modíválva, erősítve, egy hozzáértő moderátor vezetése mellett, magunk is meglepődünk majd, hogy milyen újszerű és széleskörű eredménnyel jár a folyamat.
2007. 11. 28. 18:28
A magyar mutatók - a hét eleji pénz-illetve tőkepiac erős zuhanása után – szerdán már jobban teljesítettek. Míg a BUX –index kedden több mint 1000 pontot zuhant, addig szerdán 3, 21 százalékos növekedéssel 700 pontot emelkedett. Ez a korrekció azonban bármelyik pillanatban lassulhat vagy megállhat.
2007. 11. 28. 17:54
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 767,99 pontos emelkedéssel, 24 667,34 ponton zárt szerdán, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 3,21 százalékos erősödés. A részvénypiac forgalma 38,5 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a keddi záráshoz viszonyítva.
2007. 11. 28. 17:50
A Zöld Béka-díj célja, hogy vállalatokat felkészítse az Európai Unió környezeti vagy fenntarthatósági pályázatain való részvételre. A 2001 óta kiosztott porcelánbékát azok a vállalatok kapják, amelyek a szakértői zsűri szerint a legjobb környezeti vagy fenntarthatósági jelentést készítik. Az idén az Atel-Csepel Vállalatcsoport nyert.
2007. 11. 28. 17:50
Az idén az eredményszemléletű (ESA'95) államháztartási hiány a GDP 6,2 százaléka lesz a korábban közölt 6,4 százalékkal szemben - ismertette Veres János pénzügyminiszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón a kormány által elfogadott aktualizált konvergenciaprogramot.
2007. 11. 28. 17:26
Radikálisan erősödött a magyar fizetőeszköz a bankközi devizapiacon. Az euró keddi 258,35/45 után 254,45/60 forint lett. A dollár 173,65/75-ről 172,40/50 forintra változott. A forint már szerda reggel jóval erősebben nyitott, mint keddi záró árfolyama volt - után fél tízkor 257,30/45 forintot ér egy euró.
2007. 11. 28. 16:56
A konfliktus alapvető probléma a szervezetek életében. Rontja a hatékonyságot, a munkahelyi légkört. Növeli a stresszt az emberekben. Ezen megállapítás alapján a célkitűzésünk az lehetne, hogy megszüntessük a konfliktusokat. A konfliktus azonban pozitív hatású is lehet.
2007. 11. 28. 16:46
Ha fel kívánjuk mérni, hogy a vállalkozásunk forgalmában kulcsszerepet játszó ügyfélszolgálat, vagy más értékesítési tevékenységet végző kollégák hogyan végzik munkájukat, és ezáltal azonosítani kívánjuk a fejlesztési pontokat, érdemes szakértői próbavásárlást kérnünk egy szakértői csapattól.
2007. 11. 28. 16:43
Minden szervezetnek megvannak a saját – kimondatlan vagy épp kimondott – elvárásai, szabályai és értékei. Ezek ott vannak a levegőben, a munkatársak érzik a mindennapi feladatvégzés és együttműködés során, és továbbadják az újonnan belépőknek.
2007. 11. 28. 16:13
Médiaszereplések helyett stratégiaalkotással töltené idejét Kákosy Csaba leendő gazdasági miniszter. Kóka János mostani kabinetfőnöke a Figyelőnek elmondta: a reformok és az uniós pénzek együtt indítják majd be a növekedést, és a vasúti szárnyvonalak menthetetlenek.
2007. 11. 28. 16:09
Minden szervezet sikerének egy meghatározója, hogy kik dolgoznak a cégben. Emiatt válik különösen fontos eseménnyé, amikor új munkatársra van szükség. Szakképzett, motivált, fejlődőképes emberek kellenek, akik nemcsak magas teljesítményre képesek, de be is tudnak illeszkedni a vállalat kultúrájába.
2007. 11. 28. 16:02
141 település és kistérségi társulás 5 és fél milliárd forintos forrásigénnyel jelentkezett a december elején induló közmunkaprogramra, a pályázók több mint 16 ezer munkanélkülit foglalkoztatnának.
2007. 11. 28. 15:52
A piacok fajtáról, az áru- és munkaerőpiac, a pénz- és tőkepiac működéséről, az infláció okairól, valamint többek között az árfolyamrendszerekről tart holnap online előadást Bod Péter Ákos a Szabadsuliban.
2007. 11. 28. 15:17
Nem minden tréning és nem minden tréner sikeres. Előfordul, hogy a várt siker, a megállapodott cél nem valósul meg. A tapasztalatok szerint a legtöbb tréning a nem megfelelő előkészítés illetve utókövetés miatt fut zátonyra.
2007. 11. 28. 15:10
Idén az augusztus–októberi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 940 ezer, a munkanélkülieké 311 ezer fő volt, ami 7,3 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett.
2007. 11. 28. 12:59
A hazai felmérések szerint a nők elsősorban a munkahelyükön neteznek, otthon viszont a sok házimunka miatt háttérbe szorulnak. Ezt a cikkünket is valószínűleg több nő olvassa.
2007. 11. 28. 12:54
Sok diák számára megkezdődött a 2008/2009. tanévre a középfokú beiskolázási folyamat. A középiskolák mintegy harmada saját felvételi eljárásában előírja a januárban központilag megszervezett írásbeli vizsgákon való részvételt – adta hírül az Oktatási és Kulturális Minisztérium közleményében.
2007. 11. 28. 12:50
Olvasói sztorik