Pénzügy

Holnap megszületnek a ponthatárok

Holnap kiderül, hogy kiket vettek fel azokra a képzésekre, amelyeket a felsőoktatási intézmények 2008. februári indulással hirdettek meg. A ponthatárok megállapítása és a felvételi döntés kihirdetése január 15-én lesz. Akiket nem vesznek fel, azok még egy hónapig jelentkezhetnek a szeptemberben induló képzésekre.

Több mint kétezren (2073 fő) jelentkeztek a 28 intézmény által meghirdetett, februárban induló, 64 különböző képzésre. Ebből 1178-an jelöltek meg alapképzést, 401-en mesterképzést és 563-an felsőfokú szakképzést.

A ponthatárok megállapítása és a felvételi eredmények kihirdetése január 15-én lesz, még aznap este kikerülnek az Országos Felsőoktatási Információs Központ honlapjára, valamint a listát a közzététel utáni napokban közlik az országos napilapok is.

A jelentkező az általa kért elbírálási sorrend alapján az első olyan helyre nyer felvételt, ahol elérte a megállapított ponthatárt. Nem vehető viszont fel felsőoktatási intézménybe az a pályázó, aki nem rendelkezik a képzéshez szükséges végzettséggel, nem éri el a megállapított ponthatárt vagy a jogszabályi minimum pontszámot (amely az alap-, illetve az egységes, osztatlan képzésben 160 pont, a felsőfokú szakképzésben pedig 140 pont).

A felvételi döntésről a felsőoktatási intézmények írásban értesítik a jelentkezőket, illetve az érintettnek elmondják, mi lesz a továbbiakban a teendője, mik a lehetőségei. Az értesítésben szerepel majd a beiratkozás helye és időpontja is.

Azok, akik jelentkeztek, de nem nyertek felvételt februárban induló képzésre, újra próbálkozhatnak a tavaszi eljárásban: a 2008. szeptemberben induló képzésekre ugyanis 2008. február 15-ig lehet jelentkezni. Azok viszont, akik kizárólag mesterképzésre jelentkeznek, még egészen március 15-ig is beadhatják a lapjukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik