FN

A szakminisztérium szélesebb körben kívánja a tanulószerződéseket elterjeszteni, míg az iparosok inkább az iskolai megállapodások hívei lennének. Abban mindkét fél egyetért, hogy valamit tenni kell az oktatás minőségének javítása érdekében, mert egyes vállalkozók képzendők helyett ingyenmunkásokként kezelik a tanulókat.
2008. 04. 09. 10:48
Szerdán reggel 254,20/50 forinton jegyezték az eurót a budapesti bankközi kereskedelemben az előző nap délutáni 254,30/40 forint után. Az éjszaka folyamán 253,60 forint körüli volt az árfolyam a nemzetközi piacokon.
2008. 04. 09. 10:25
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 9,23 pontos emelkedéssel, 22 101,49 ponton nyitott szerdán. Az előző napi záróértékhez képest ez 0,04 százalékos erősödés, gyakorlatilag stagnálás.
2008. 04. 09. 10:15
Több mint ötödével nőtt a cégek fizetésképtelenségi mutatója az idei első negyedévben 2007 hasonló időszakához képest a Coface Hungary céginformációs szolgáltató adatai szerint. A hagyományosan kockázatosnak számító ágazatok mellett újak is megjelennek.
2008. 04. 09. 08:37
Újra elővette a Nap-kelte ügyét az MTV menedzsmentje, ezúttal Pallagi Ferenc műsorvezetőről derült ki, hogy a Bors című bulvár­napilapnál végzett főszerkesztői munkája összeférhetetlen a köztévés képernyős szerepléssel – írja a Népszava.
2008. 04. 09. 08:07
Egy elhagyatott angliai irodaépületben találtak rá a Malév „üzleti titok” minősítésű irataira, amelyek között hitelszerződések, repülőgép-vásárlásra vonatkozó dokumentációk is voltak – írja a Blikk.
2008. 04. 09. 07:34
Közleményt adott ki a MÁV Zrt., amelyben deklarálják, hogy semmilyen kapcsolatban nem állnak a MÁV Általános Biztosító Egyesülettel, amelynek a PSZÁF a napokban tiltotta meg, hogy további kötelező biztosításokat kössön.
2008. 04. 08. 20:19
Az élelmiszerek további drágulása világszerte társadalmi elégedetlenséget és politikai instabilitást okozhat, figyelmeztetett kedden az ENSZ humanitárius és segélyezési kérdésekkel megbízott főtitkárhelyettese.
2008. 04. 08. 19:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 52 pontos csökkenéssel, 22 092 ponton zárt kedden, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,24 százalékos gyengülés. A részvénypiac forgalma 20,23 milliárd forint volt, a vezető részvények a stagnáló Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz viszonyítva.
2008. 04. 08. 18:18
„Érdemein felül” erős a forint jelenleg, amit óhatatlanul gyengülés követ, tehát most kell venni eurót, svájci frankot, dollárt, mert később többet kell kiadni a valutákért – állítja elemzőnk.
2008. 04. 08. 17:31
Szigorúan megbünteti a MÁV Biztosítót a felügyelet, amennyiben további kötelező biztosításokat kötne a társaság. A PSZÁF azt sem fogja megengedni, hogy a MÁV ÁBE kijátssza a felügyelet határozatát, s például új céget alapítva „mentse át” ügyfeleit.
2008. 04. 08. 16:35
A négy százalékos társasági különadó és az egységes 1950 forintos egészségügyi járulék eltörlése lehetséges a jövő évi adóváltozások keretében, miközben nem engedjük felpuhítani a költségvetést - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának közgyűlésén.
2008. 04. 08. 16:33
A Tesco, a CBA és a Coop áll a legnagyobb forgalmú élelmiszert és vegyiárut értékesítő kiskereskedelmi láncok tizenötös ranglistájának élén – közölte az ACNielsen Piackutató Kft. A láncok a reálkereset-csökkenés ellenére érdemben növelték forgalmukat.
2008. 04. 08. 14:19
A magyarországi bruttó átlagfizetés 30 százalékkal alacsonyabb, mint Csehországban. A szlovák átlagbérrel ugyan egy szinten van a magyar, de a járulékok levonása után a magyar bérek jóval alacsonyabbak – derült ki egy nem reprezentatív, de több tízezer munkavállaló adataira támaszkodó felmérésből.
2008. 04. 08. 13:26
Már hazánkban is vannak próbálkozások a munka és magánélet hatékony összeegyeztetésére. Tegnap befejeződött a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által elindított humánerőforrás-fejlesztési projekt, mely a családbarát elv és gyakorlat terjesztését tűzte ki célul.
2008. 04. 08. 11:43
Ha a bankkártyahasználat során a legalapvetőbb biztonsági szabályokat betartjuk, már jó eséllyel kezeltük a kockázatokat. Vannak azonban olyan nem várt, „szofisztikált” trükkök, amelyek további figyelmet igényelnek. Ilyen lehet a klónozás, fóliázás, vagy „kamulálás”. Legyen szemfülesebb a FigyelőNet tanácsainak segítségével!
2008. 04. 08. 11:20
Az ipari termelés 2008 februárjában 2,3 százalékkal haladta meg az előző havit, és 9,8 százalékkal emelkedett a 2007. februári szinthez képest.
2008. 04. 08. 11:10
Olvasói sztorik