FN

Lassan tovább enyhülő, 6 százalék felé süllyedő éves magyarországi inflációt jósolnak szeptemberre londoni feltörekvő piaci elemzők, sőt megjelent az első, 6 százalék alatti ütemet valószínűsítő citybeli előrejelzés is.
2008. 10. 13. 15:40
Szinte lehetetlen határidős ügyleteket kötni a devizapiacokon. A válság miatt kiszámíthatatlan szinte mindegyik jegybank politikája, és így kevesen vállalják be a rizikót. Jó néhány módszer létezik a forint hullámzásából eredő veszteségek mérséklésére, de a kaotikus helyzet miatt egyik sem teljesen biztos, csak az csökkentené érdemben a kockázatot, ha itthon is az euró lenne a fizetőeszköz.
2008. 10. 13. 15:31
Az amerikai határidős indexek hétfőn emelkedni kezdtek, miután a kormányok szerte a világon hatalmas összegeket biztosítottak a megroggyant bankrendszer számára, ami megnyugtatni látszik a befektetőket, és enyhíteni látszik a hitelpiac feszültségét.
2008. 10. 13. 14:50
A fogyasztók megtévesztése miatt 15 millió forintra bírságolta a Vanish klórmentes fehérítők forgalmazóját, a Reckitt Benckiser Kft.-t a Gazdaság Versenyhivatal, mert a televíziós reklámok állításával ellentétben a Vanish klórmentes fehérítők sem alkalmazhatóak az összes színes ruhára, és a kakaófoltot sem tüntetik el – közölte a Gazdasági Versenyhivatal.
2008. 10. 13. 13:56
A kormány visszavonja a jövő évi adótörvény- és költségvetési javaslatot - derült ki Szili Katalin házelnök tájékoztatásából a házbizottság hétfői rendkívüli ülése után. A házelnök elmondta: a költségvetést a kormány pénteken új formában benyújtja.
2008. 10. 13. 13:27
Új testületek gründolása nem oldja meg a helyzetet – mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke a kormányfő nemzeti csúcsra vonatkozó javaslatáról. A Fidesz szerint a reálbérek befagyasztására nincs szükség, adócsökkentésre viszont igen.
2008. 10. 13. 13:18
Hétfőn az Európai Bizottság négy héttel meghosszabbította azt a határidőt, amelyig döntenie kell az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) leányvállalata, a Rail Cargo Austria (RCA) és a MÁV Cargo adásvételi szerződésének jóváhagyásáról, miután az ügyben újabb információk merültek fel. Az új határidő november 11.
2008. 10. 13. 12:55
Egy lengyel műszaki egyetem óvodásoknak rendez előadássorozatot. Az órákon az egyetemi tanárok az autómotorról, a tévéképernyőről vagy a porszívóról fognak mesélni az apróságoknak. A cél az, hogy felkeltsék az érdeklődésüket a természettudományok iránt.
2008. 10. 13. 12:41
Elválasztja a jövőben bulvárosabb, szórakoztató tartalmát a kereskedelmi csatorna komolyabb, hírjellegű műsoraitól. Utóbbiak a tenyek.hu oldalán lesznek elérhetők.
2008. 10. 13. 12:29
Az év legeredményesebb vállalata díjat a Pannon GSM Távközlési Zrt. vehette át a Figyelő Top 200 Gálán. Magyar cégek eddig 12,5 milliárd eurót fektettek be külföldön, és Bajnai Gordon gazdasági miniszter szerint a válság új lehetőségeket is jelent a hazai cégeknek.
2008. 10. 13. 12:03
Az OTP-részvények maximális napi árajánlati limitjét a szokásos 15 százalékról 30 százalékra módosította a tőzsde a hétfői kereskedési napra. A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett indoklás szerint az OTP árfolyamában az elmúlt kereskedési napokon olyan elmozdulásokat lehetett tapasztalni, amelyek fundamentálisan nem indokolhatóak. A döntés életbelépése előtt 15 percig szünetelt az OTP-részvények kereskedése. Ezt követően több mint [...]
2008. 10. 13. 11:35
Magyarország elsőként szervezte meg a régióban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió támogatását azért, hogy „ne kelljen soha igénybe venni" – közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Az IMF erről szóló közleménye erősítette a forintot.
2008. 10. 13. 11:23
Borisz Abramovics nem szándékozik eladni a Malévban meglévő részesedését, bár az orosz sajtóban a magyar légitársaság sikereiről napvilágot látott hírek túlzóak - mondta Borisz Abramovics a Vedomosztyi című üzleti lapban megjelent interjújában.
2008. 10. 13. 11:02
A Nemzetközi Valutaalap párbeszédet folytat a magyar hatóságokkal és az Európai Unióval a Magyarországot érintő kihívásokról és arról, hogy adott esetben technikai és pénzügyi segítségben részesítse az országot - olvasható a Nemzetközi Valutaalap hétfői közleményében.
2008. 10. 13. 10:54
A hétfő reggeli kereskedést a forint látványos erősödése jellemezte a bankközi piacon: egy euró 252,20/30 forintot ért. Kereskedők szerint a nemzetközi hangulat megváltozásán túl az IMF erősítette devizánkat.
2008. 10. 13. 10:51
A kialakult súlyos pénzügyi válság következményeként a német kormány letett arról, hogy 2011-re egyensúlyban legyen költségvetése. A kabinet jövő évi növekedési prognózisát várhatóan 1,2-ről 0,5 százalékosra csökkenti.
2008. 10. 13. 10:04
Az agrártermékek termelőiár-szintje az idén augusztusban 2,7 százalékkal nőtt egy év alatt; az éves drágulás mértéke júliusban még 12,8 százalékos volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
2008. 10. 13. 10:00
A brit kormány összesen 37 milliárd font tőkejuttatást ajánlott fel a piaci részesedés alapján legnagyobb négy brit bank közül háromnak a hétfő délelőtt nyilvánosságra került példátlan bankmentő csomagtervében.
2008. 10. 13. 09:55
Sokat erősödött a tőzsdeindex és a forint hétfő reggel: a BUX 5,27 százalékkal emelkedett – az OTP-papírok kereskedését fel is függesztették -, az euró csaknem 10 forinttal gyengült.
2008. 10. 13. 09:20
Olvasói sztorik