A készenléti hitelkeretről nincs szerződés a magyar kormány és az IMF között. A szerződés hiánya a Fidesz szerint Gyurcsány alkalmatlanságát bizonyítja.
Hozzájárult a Főgáz Zrt. 50 százalékos önkormányzati részvénypakettje privatizációs eljárásának a megindításához csütörtök délutáni, rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés, amely kétórás vita után, az MSZP, az SZDSZ és az MDF képviselőinek szavazataival hozta meg döntését.
Egy kétgyermekes család egy főre számolt létminimuma két év alatt - a múlt év végére - 20 százalékkal, 48 ezer forintra emelkedett a Központi Statisztikai Hivatal felmérése szerint. A háztartások átlagosan jövedelmük kisebb részét költik élelmiszerre, mint az ezredfordulón, a lakásrezsire fordított összegek aránya viszont nőtt.
Mintegy húsz romániai nagyüzem csökkenti termelését vagy zárja be kapuit a nemzetközi pénzügyi válság következtében megcsappant kereslet miatt. A munkaügyi miniszter szerint 30 ezer állás szűnik meg márciusig.
Birtokháborítást követett el 2007-ben a Sziget fesztivált szervező cég azzal, hogy a megengedett határértéket meghaladó zajszintet mértek Újpesten, a fesztivál megrendezését azonban ez nem veszélyezteti – derült ki a bíróság nem jogerős ítéletéből.
Csütörtökön hirtelen emelkedéssel indult a részvénykereskedelem New Yorkban: a Dow Jones-index 1,1 százalékkal emelkedett nyitáskor, később kis mértékben visszaesett. A Nasdaq-mutató hasonló pályát futott be. Az eurót 1,2528 és 1,2534 dollár között jegyezték, a Brent olajfajta ára 55,45 dollárra nőtt.
A fogyasztási javak legolcsóbb és legdrágább kategóriái könnyen átvészelik a válságot: az emberek a középkategóriás termékeken spórolnak, hogy továbbra is fedezni tudják luxuskiadásaikat az Egyesült Államokban és Európában – derült ki a Boston Consulting Group (BCG) felméréséből.
A K and H Bank november 17-től felfüggeszti a svájcifrank-alapú kölcsönök nyújtását a lakossági piacon - jelentette be Marko Voljc, a bank vezérigazgatója.
A Gazdasági csúcson Bajnai Gordon támogatásokat ígért az uniós források átcsoportosításával a vállalkozásoknak. Matolcsy szerint a program jó, de hiteltelen. A munkaadók képviselői gyorsaságot kértek a kormánytól, a munkavállalók nem szeretnék a munka leértékelését.
A magyar közforgalmi pilóták szakszervezete, a Hunalpa pénteken demonstrációt tart a Malév központi irodája, a budapesti Lurdy Ház előtt, mert törvénytelennek tartják a Malév-pilóták elbocsátását.
A munkanélküliség újabb hullámával szembesíti Kínát a felvevőpiacok gyengélkedése, és a nagy munkaigényű folyamatok továbbvándorlása a még olcsóbb országok felé. A munkanélküliség nő, ám a torzító statisztikák ezt nem tükrözik: a feketén dolgozók elbocsátása nem jelenik meg az adatokban.
Az utóbbi egy hónapban egyetlen csoportos létszámleépítést sem jelentettek be a munkáltatók a megyében, és a régióban is csak két cég jelezte, hogy összesen 130 dolgozót elbocsát, több cég viszont még bővítené is a létszámot.
Öt szervezet tiltakozik az RTL Klub munkatársának rabosítása ellen. Akár törvényt is kell módosítani, ha kiderül, hogy a jogszabályok nem védik meg az oknyomozó újságírókat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 317 pontos csökkenéssel, 11 465 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 2,69 százalékkal gyengült.
A kínai ipar termelése októberben 8,2 százalékkal volt nagyobb, mint tavaly októberben, erősítette meg a hétfőn már kiszivárogtatott, elemzők által "szörnyűnek" tartott adatot csütörtökön a kínai statisztikai hivatal. Az éves egybevetésű növekedés 2001. november óta először volt 10 százalék alatt, az exportlehetőségek szűkülése miatt.
Januártól előzetes bizonyítást végezhetnek, helyszíni szemlét tarthatnak, tanúkat hallgathatnak meg, és akár igazságügyi szakértőt is kirendelhetnek a közjegyzők – írja a Világgazdaság.
Két külföldi nagybefektető épít üzemet a város 41 hektáros ipari parkjába a kedvező beruházási környezet miatt. Szolnok az elmúlt években több mint 1,5 milliárd forintot költött arra, hogy az ipari parkba vonzzon befektetőket.
Hogyan változik devizalapú hitelem törlesztőrészlete? Rosszul döntöttem, amikor svájcifrank-alapú hitelt vettem fel? Érdemes forintalapúra váltanom? A legfontosabb kérdések és válaszok devizahiteleseknek a FigyelőNeten.
Az idei év sok vállalkozás életében mérföldkő. A magyar üzleti szférát hagyományosan sújtó pénzhiány és fizetési nehézségek mellett új kihívásokkal kell megküzdeniük a hazai cégeknek. Az év első felében még a nyersanyagárak elszabadulása okozott fejtörést, azóta pedig a világ pénzügyi piacain bekövetkezett drámai fordulat rontja a kilátásokat. Az árfolyamok hullámvasútra kerültek, a gazdasági növekedés a mélybe süllyedt, a jegybank által diktált
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) gyakorlatában nincs külön hitelszerződés, a hitelnyújtásról szóló megállapodás lényegében a kormánynak az IMF által jóváhagyott szándéknyilatkozata - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.