Mire hat a gyengébb forint? Drágábban jutunk-e tartós fogyasztási cikkekhez, hat-e az üzemanyagárakra, mi lesz a deviza alapon hitelt fölvevőkkel?A FigyelőNet sorra veszi a következményeket.
A rövidebb munkaidő bevezetése világszerte bevált eszköz a válsággal sújtott cégeknél. A szakképzetlen és a kölcsönzött munkásoktól inkább megválnak a cégek, a jó szakemberekhez azonban ragaszkodnak – reménykednek, hogy a gazdaság hamarosan „feléled”. Sok helyen a fizetés is drasztikusan csökkent, a kormány válaszul pályázatokat írt ki.
Ikerdeficit, ikeradósság, ikerbizalmatlanság – ilyen szitokszavakat használ Bokros Lajos az ÉS-ben most megjelent, hatkolumnás tanulmányában. Mindezt a nyugdíjreform 10. évfordulóján! Amit nem ünneplünk!
Kisebb vihart kavart egy nem is oly régi lapszemlénk, amelyben bemutattuk az ÉS cikkét: az állam fejlesztésekre elszórt pénzeiről. Benne szerepelt a papírbili sorsa is.
Csütörtökön folytatódott a svájci frank napok óta tartó gyengülése a dollárral szemben, miután a jegybank alelnöke kijelentette, hogy a bank kész interveniálni is a frank további gyengítése érdekében.
Rettenetes éve lehetett a hazai nyugdíjpénztáraknak. Hamarosan felszáll a fehér füst, sokan most fogják először érezni a saját bőrükön a hitelezési válság negatív következményeit. Bizony vannak olyan évek, amikor jobb befektetés a párnaciha, mint az oly sokat reklámozott professzionális előtakarékosság. Ám a megfelelő következtetés természetesen nem a pénz dunyhába rejtése.
Enyhítené a kormány a munkaügyi vétségen kapott cégek pénzbírság melletti büntetéseit, hogy a válság ellenére is talpon maradhassanak. A szakszervezetek tiltakoznak, szerintük ez a törvénytisztelő vállalatokat sújtaná.
Jogsértőnek minősítette az ORTT a Story Tv „A nagy lehetőség” című műsorának három adását. Az indoklás szerint a reality a nézettséget helyezte az emberi méltóság tisztelete elé.
A Sanoma Budapest 2009-ben egységesíti és átalakítja gasztronómiai lapjait. A változtatásokat új vezetők munkája kíséri: Kajári Zsófia lett a Nők Lapja Konyha felelős szerkesztője, míg a korábban is a Sanoma Budapestnél tevékenykedő Sóti Kornél a jövőben a lap művészeti vezetőjeként dolgozik.
Az OTP Bank Nyrt. 100 százalékos tulajdonában lévő OTP Életjáradék Ingatlanbefektető Zrt. vezérigazgatójának, Hild Imrének a munkaviszonya közös megegyezéssel megszűnt.
A cég a működési eredményt 260 milliárd jenes (2,24 milliárd eurós) hiánnyal zárhatja a márciusban befejeződő üzleti évben, az adózás utáni vesztesége pedig 150 milliárd jent tehet majd ki.
Már most adják le nevezésüket a települések a május 30. - június 1-je közötti Nemzeti Vágtára. Eddig több mint huszonöt nevezés érkezett a szervezőkhöz, március 15-éig lehet jelentkezni.
Kedden kora délután óta ismét normál üzemmódban működik a magyar gázrendszer, az orosz gáz Ukrajnán keresztül a szerződésnek megfelelően 48 bar, plusz-mínusz 1 bar nyomáson érkezik.
Tovább erősödött a forint a budapesti bankközi devizapiacon. Az euró csütörtökön délelőtt fél tízkor 282,10/40 forint volt a szerdai 283,20/40 forint után.
Nem hosszabbítja meg négyéves mezszponzori szerződését a Manchester Uniteddel az amerikai AIG. A biztosító társaság és a futball csapat együttműködése 2010-ben jár le, írja a BBC.
Hamarosan érvényesülhet a dominóelv, a kicsik után a nagy mezőgazdasági nagyüzemek is bedőlhetnek, s megszűnhet a hazai tejtermelés - írta a Magyar Hírlap.
Nincs semmi akadálya annak, hogy teljesüljön a parlament költségvetési és számvevőszéki bizottságának az a kérése, hogy a kormány nyújtson be a jövő csütörtöki rendkívüli ülésre írásos anyagot a kormány által javasolt napirendi előterjesztésről - jelezte szerdán a katari látogatáson tartózkodó Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
A kötegelt és érzékelő kábeleket készítő japán Euro Wire and Cable Services (EWCS) az anyavállalat tervei szerint bezárja tatabányai gyárát, és elbocsátja a teljes létszámot, több mint 160 dolgozót - értesült az MTI.
Az SZDSZ azt szeretné, ha a január 29-i rendkívüli parlamenti vitanapra - a hagyományoktól eltérően - írásos előterjesztés készülne, a szabad demokraták azt is szorgalmazzák, hogy az ülésen a képviselők szavazzanak a Költségvetési Tanács tagjairól - mondta Kóka János, a párt frakcióvezetője.
Hullámzott, összességében erősödött a forint a budapesti bankközi devizapiacon, szerdán délután negyed ötkor 283,20/40 forint volt az euró árfolyama a reggeli 283,40/70 forint, illetve a keddi 284,20/30 forint után.