Pénzügy

A válság feloldozza a „bűnös” cégeket?

admin
admin

2009. 01. 22. 13:24

Enyhítené a kormány a munkaügyi vétségen kapott cégek pénzbírság melletti büntetéseit, hogy a válság ellenére is talpon maradhassanak. A szakszervezetek tiltakoznak, szerintük ez a törvénytisztelő vállalatokat sújtaná.

A szabálytalanságaik miatt feketelistára került vállalatokat most a közbeszerzésekből és az állami támogatásokból is kizárja a törvény, a készülő tervezet azonban visszamenőlegesen is feloldaná ezeket a szankciókat.

Gúr Nándor, a foglalkoztatási bizottság MSZP-s elnöke az MR1-Kossuth Rádiónak azt mondta, elsősorban az adminisztratív hibák elkövetői mentesülnének, a módosítás nem a feketefoglalkoztatás feloldásáról szól.

A vállalkozások többsége üdvözli, a szakszervezetek némelyike ellenzi a könnyítést. A Liga Szakszervezetek kommunikációs vezetője szerint nem fair, ha a törvény nem mér egyenlő mércével. Fidler Péter véleménye az, hogy a könnyítés azokat csapja arcul, akik végig rendesen és a törvénynek megfelelően jártak el.

A Munkaügyi Felügyelőség honlapján is közzétett feketelistájára tavaly több mint 30 ezer cég került fel különböző szabálytalanságok miatt. A legtöbb munkaügyi bírságot a statisztikák szerint jellemzően az építőiparban szabják ki az ellenőrök.

A szankciókon enyhítő módosítástervezetnek egyelőre a közigazgatási egyeztetése zajlik, és leghamarabb február végén, márciusban kerülhet a parlament elé. Az elvvel elméletileg a Fidesz is egyetért, de csak a konkrét szöveg ismeretében dönti el, hogy támogatja-e a változtatást, illetve lesznek-e saját módosító javaslatai.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.