Üzleti tippek

14 év óta először veszteséges a Sony

A cég a működési eredményt 260 milliárd jenes (2,24 milliárd eurós) hiánnyal zárhatja a márciusban befejeződő üzleti évben, az adózás utáni vesztesége pedig 150 milliárd jent tehet majd ki.

A Sony japán elektronikai konszern 14 év óta első ízben zárja majd a folyó üzleti évet veszteséggel. A cég utoljára 1995-ben zárt veszteséggel, de akkor is csak mozifilmrészlege visszaeső bevételei miatt.

A japán lapok tudni vélik, hogy a Sony a globális kereslet visszaesése és a jen erősödése miatt két szigetországi televíziós képcsőgyárát bezárja, és további létszámcsökkentést hajt végre. A Sonyt különösen sebezhetővé teszi az erős jen, mivel bevételének 80 százaléka exportból ered. A vállalat már decemberben 16 ezer fős létszámcsökkentést jelentett be a most folyó üzleti évre, és adózotteredmény-prognózisát 150 milliárd jenre szállította le a korábban megcélzott 240 milliárd jenről.

Howard Stringer vezérigazgató a televíziógyártás költségeinek csökkentésén kívül kilátásba helyezte a vállalati szintű költségmérséklést. Elemzők szerint mindenek előtt a fejlesztési költségek visszafogására célzott. Emellett más gyártási területeken, így a félvezetők, illetve a szórakoztatóelektronikai cikkek termelésében várható a karcsúsítás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik