FN

Gyengült a forint, az euró délelőtt 276,63 forint volt a szerda du.-i 275,49 után. A dollár 200,53 forint, alig változott az előző napi 200,15-ről.
2009. 05. 21. 10:08
A franciák negyede, a magyar romáknak viszont a 90 százaléka érezte már úgy, hogy nem egyenlő eséllyel indul a munkaerőpiacon. Míg az előbbieket az életkor és a származás, az utóbbiakat szinte kizárólag etnikai alapon diszkriminálják.
2009. 05. 21. 09:59
Három befektető nyújtott be pályázatot az Opel megvételére, illetve befektetési szándékkal - közölte a General Motors európai kirendeltségének egyik névtelenül nyilatkozó szóvivője.
2009. 05. 21. 09:08
Nem zárható ki a szándékosság a Borsodi Érc-, Ásvány- és Hulladékhasznosító (BÉM) Zrt.-ben az elmúlt hétvégén keletkezett és százmilliós kárral járó tűzesetnél, a céget ugyanis az elmúlt években komoly fenyegetések érték - írta az Észak-Magyarország csütörtökön.
2009. 05. 21. 09:04
Visszavonta a koncessziós díjak rendszerének átalakítására irányuló indítványát Tímár János, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tagja, és a másik - csak az RTL Klubot és a TV2-t érintő - javaslatból is kikerülhet a díjcsökkentési passzus. Eközben nem kerül le a napirendről a díjemelést szorgalmazó felvetés.
2009. 05. 21. 08:45
Júliustól az áfaemelés ellenére bizonyosan nem nő a gáz ára, októberben pedig akár húsz százalékkal is csökkenhet a tarifa - olvasható a csütörtöki Népszabadságban.
2009. 05. 21. 07:13
A Népszabadság szerint kellemetlen meglepetések vannak a jövő évi adócsomagban. A cikk példaként említi, hogy a tervek szerint újra lenne haláladó, amit nem az örökölt ingatlan, hanem az örökölt cég után kellene majd fizetni.
2009. 05. 21. 06:49
Egyre több cég jelenik meg az interneten, azonban egyáltalán nem mindegy, miként alapozzuk meg cégünk remélt sikerét.
2009. 05. 21. 00:00
Tovább erősödött a forint az euróhoz képest, amely szerdán késő este 276 forint alatt állt a bankközi devizapiacon. A többi térségbeli deviza is drágult az euróval szemben.
2009. 05. 20. 22:24
A Magyarországon jelen lévő hat legnagyobb külföldi bank megerősítette azt a vállalását, hogy megteszik a szükséges lépéseket leányvállalataik támogatására. A Bayerische Landesbank, az Erste Group Bank AG, az Intesa SanPaolo, a KBC Group, a Raiffeisen International Bank Holding és a UniCredit Bank Austria AG közös nyilatkozatban szögezték le, hogy továbbra is kiemelt figyelmet szentelnek magyarországi [...]
2009. 05. 20. 21:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 820,06 pontos, 5,47 százalékos emelkedéssel, 15 803,12 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 55,6 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
2009. 05. 20. 18:18
A 30 milliónál drágább ingatlanok, a luxusautók, a jachtok és a repülőgépek után kell adót fizetni jövőre – akkor is, ha szervezetek tulajdonában vannak. Az ingatlanadóhoz kedvezményrendszer társul, a kabinet pedig mintegy 60 milliárdos bevételre számít, ami újabb kiadáscsökkentést vetít előre. Az önálló törvénybe foglalt vagyonadó koncepcióját a távirati iroda tudta meg.
2009. 05. 20. 17:25
A 2008. évi nyereségből 4,5 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntött a Magyar Posta Zrt. tulajdonosi jogait gyakorló Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács szerdán.
2009. 05. 20. 17:08
Áprilisban 32,2 az idei első négy hónapban 40,2 milliárd forint folyt be a költségvetésbe az egyszerűsített vállalkozói adóból, 640 millió forinttal több a tavalyinál.
2009. 05. 20. 16:53
Az öt éve tervezett árnál közel 160 milliárd forinttal drágább lesz a 4-es metró első szakasza, a beruházás átadása négy évet késik. Az alagútfúró cég horribilis kártérítést követel, részben így próbálva felsrófolni a tenderen alulvállalt árat. A Figyelő írása.
2009. 05. 20. 16:07
Az ingyenes munka-, tb-, valamint cégjogi tanácsadás a fő feladata a Jogpont irodáknak, amelyeknek immár 3500 ügyfelük volt. A munkavédelmi főfelügyelőség kedden hivatalosan csatlakozott a hálózathoz, mert mostantól a hatósági feladatok ellátása mellett jelentős szerepet szánnak a megelőzésnek is.
2009. 05. 20. 15:08
Az energetikai vezetők nagy többsége szerint a megújuló energia-projektek a hitelválság és a fosszilis energiahordozók árának zuhanása ellenére is gazdaságilag életképesek maradnak. A befektetőknek Magyarország is vonzó célpont.
2009. 05. 20. 14:44
A Pénzügyminisztérium már hivatalosan is 3,9 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt vár az év végére, amint az az IMF-fel kötött legújabb egyezségben olvasható. Katona Tamás, a pénzügyi tárca államtitkára az elmaradó bevételekkel indokolta a büdzsé átrendezését.
2009. 05. 20. 13:38
A Szívbarát Munkahely pályázat nevezési határideje május 31-én jár le, a szervezők elsősorban azon cégek nevezését várják, amelyek törődnek kollégáik egészségével, sokat tesznek a munkahelyi stressz csökkentéséért, támogatják a rendszeres testmozgást és az egészséges táplálkozást.
2009. 05. 20. 13:30
Több pénz, nagyobb elismerés, lehetőségek - mondják a külföldi munkahelyek toborzói. Főként a pályakezdőket várják szívesen, nagyon jó nyelvtudás szükséges, ám még több diplomával sem kereshetünk annyit, mint egy „őslakos”.
2009. 05. 20. 13:25
Olvasói sztorik