FN

A költségvetésről egyeztet az MSZP frakciójának vezetése és a kormány. Várhatóan hétfőre olyan kompromisszumra jutnak, hogy a szocialista képviselőcsoport tagjai már szavazhatnak a tervezetről. A szociális kérdésekben, illetve a közösségi közlekedésről még nagy viták várhatóak, a 3,8 százalékos hiánycél viszont úgy tűnik, „kőbe van vésve”.
2009. 08. 29. 10:59
A kis cégek nem tudnak mit kezdeni a válsággal: kivárnak és költséget csökkentenek, holott a menekülési út inkább új piacok szerzése lenne. Ebben azonban eddig sem jeleskedtek: kevesen exportáltak, és az innováció sem volt az erősségük. Az effajta erőfeszítéseket a különböző gazdaságpolitikai akciók sem segítették, s a támogatások sem jutottak nagyobb arányban azokhoz a kis- és középvállalkozásokhoz (kkv), amelyek tudtak növekedni. Mindez az orsz
2009. 08. 29. 10:00
A kisegített amerikai nagybankok, a helyzetük megerősítése céljából nekik adott több tízmilliárd dolláros tőkeinjekciónak köszönhetően még hatalmasabbakká váltak; a pénzügyi krízisből uralkodó pozíciójukat megerősítve lábalnak ki - állapította meg a pénteki The Washington Post.
2009. 08. 28. 18:09
Újabb súlyos büntetéseket kaphat a médiahatóságtól délutáni kibeszélőshow-iért a két országos kereskedelmi tévécsatorna; ezekről a műsorokról még szeptember elején, a döntéshozatal előtt egyeztet az RTL Klubbal és a TV2-vel az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT).
2009. 08. 28. 17:45
Vezetőváltás volt a piacvezető műholdas szolgáltatónál, a Digi Kft.-nél. Sárai Endrétől az erdélyi milliárdos, Teszári Zoltán vette át a Digi Tv-t, a DigiKábelt és a DigiSportot működtető cég irányítását.
2009. 08. 28. 16:15
A magyarországi bankoknak a rossz kölcsönök arányának növekedésével kell számolniuk a mélyülő recesszió közepette, de a szektor tőkehelyzete elég erős ahhoz, hogy elviselje ezeket a veszteségeket, írta pénteken a Reuters hírügynökség a Magyar Nemzeti Bank alelnökével, Király Júliával készített interjú alapján.
2009. 08. 28. 16:13
A lengyel Pojazdy Szynowe PESA Bydgoszcz SA (PESA) nyerte a szegedi villamostendert, amely keretében a Szegedi Önkormányzat és a Szegedi Közlekedési Társaság 9 darab alacsonypadlós, legalább 200 utas befogadására képes, új villamost vásárol.
2009. 08. 28. 16:09
Az adóhatóság ellenőrének adja ki magát egy 50 év körüli férfi és már több esetben pénzt szedett be helyszíni bírságként budapesti üzletekben - közölte az APEH.
2009. 08. 28. 16:05
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) nem ismétli meg a tavalyi tiltakozó bokád szervezését az almafelvásárló ipari üzemek körül, hanem tárgyalásos úton igyekszik segíteni a nagyon alacsony, 11 forintos kilogrammonkénti átvételi ár miatt csődhelyzetbe került termelőknek.
2009. 08. 28. 13:35
Bár hasonlít a YouTube videomegosztó oldalra, az arab NaqaTube az iszlám előírásainak megfelelően működik, ennek jegyében pedig cenzúrázzák a zenét és a nők bemutatását.
2009. 08. 28. 12:50
Legalábbis jövőre, mert a „piros betűs” ünnepek közül egy sem esik csütörtökre vagy keddre, tehát nincs értelme áthelyezni a munkanapokat. Felröppent a hír, hogy az Európai Unió miatt a jövőben megszűnhetnek a hosszú víkendek, ám a munkaügyi tárca cáfol: nem terveznek olyan rendeletet, amely tiltaná az ünnepek körüli munkanap-átrendezéseket.
2009. 08. 28. 12:17
A hazai kkv-k marketingtevékenységéről készül felmérés, amelyben arra keresik a választ, hogyan tehető hatékonyabbá a kis- és közepes cégek növekedésének egyik legfontosabb eszköze.
2009. 08. 28. 11:15
Naponta több mint 130 ezerszer kattintanak rá a wiki szócikkre a Wikipédia webes enciklopédián. Michael Jackson csak a harmadik.
2009. 08. 28. 09:55
A nemzetgazdasági beruházások volumene 2009 II. negyedévében 4,7 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva, az első félévben a beruházások volumene 6,0 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
2009. 08. 28. 09:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 358,63 pontos emelkedéssel, 19 396,19 ponton nyitott pénteken. Csütörtöki záró értékéhez képest 1,88 százalékkal erősödött.
2009. 08. 28. 09:06
Győrött nyílt meg a 100. magyar McDonald's étterem pénteken. A beruházásra 700 millió forintot költöttek, az étterem 60 dolgozónak biztosít munkalehetőséget - közölte Radek Janalík, a McDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft. ügyvezető igazgatója a megnyitón.
2009. 08. 28. 07:43
A Mol Nyrt. 63,7 milliárd forint nettó eredményt ért el az első félévben, szemben az egy évvel korábbi 179,7 milliárd forinttal, miközben a második negyedévben 56 százalékkal, 178,5 milliárd forintra növelte profitját a bázishoz képest - tette közzé a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2009. 08. 28. 07:16
Két ügyfélkapcsolati munkatárs csatlakozott a Republic Grouphoz. A szakemberek korábban a Photo Hallnál, illetve a McDonald’s-nál dolgoztak.
2009. 08. 27. 20:05
Olvasói sztorik