FN

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 89,07 pontos emelkedéssel, 19 479,01 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,46 százalékkal erősödött.
2009. 09. 01. 09:16
Enyhén pozitív tartományban nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, napközben azonban módosulhat az irány.
2009. 09. 01. 08:53
Az Infocenter.hu Médiabefektetési Zrt. megvásárolja a Heti Választ; az új tulajdonos nem kíván változtatni a lap irányultságán, tartalmán, a főszerkesztői székben pedig továbbra is Borókai Gábor ül - áll a Bánhegyi Zsófia lapigazgató-helyettes által jegyzett közleményben.
2009. 09. 01. 08:20
A Danubius Rádióhoz szerződött át a Sláger Rádió kereskedelmi igazgatóját. A Sláger szerint viszont Turi Árpád a munkaszerződése alapján nem igazolhatott volna a konkurenshez.
2009. 08. 31. 18:40
A mobilcég által kiírt globális médiatervezési és vásárlási megbízást az OMD nyerte el, így immár 19 országban dolgoznak együtt a Vodafone-nal.
2009. 08. 31. 13:45
A Tré-Fa Bt., Vicc Kft., Poén Kft., Fikarc Bt. Prof-IQ Bt. Gagyimami Kft. Szevasz Gyula Kft. létező cégek, mégsem az a jellemző a cégnévválasztásnál, hogy a humor vagy az ötletesség is szempont legyen. Inkább komolyak a cégalapítók. Pedig egy jópofa ötlet gyors, tartós ismertséget hozhat, megalapozhatja a hosszú távú sikert. Persze az is benne van a pakliban, hogy a neve miatt komolytalannak gondolhatnak egy céget. A FN.hu eredetsztorikat kereset
2009. 08. 31. 11:51
Az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed mostanáig 14 milliárd dollár extra nyereséget ért el a válság miatt bajba jutott pénzügyi rendszerbe pumpált hitelek révén.
2009. 08. 31. 10:47
A Ford nem kiterjedt tévés kampánnyal vagy kereskedői kedvezményekkel, hanem a legolvasottabb bloggerek segítségével igyekszik népszerűsíteni a jövőre piacra kerülő Fiestát.
2009. 08. 31. 10:25
A nyugatnémetek nyolc, a keletnémetek hat százaléka hajlamos a kényszeres vásárlásra: ők sokkal több árut vesznek, mint amennyit megengedhetnénekmaguknak. A kóros shoppingolás mélyebben gyökerező pszichés zavart tükrözhet - derül ki egy friss német kutatásból.
2009. 08. 31. 10:10
Az OTP azt ígéri, hogy október elejétől csökkenti a lakossági hitelek kamatait. A bank vezérigazgató-helyettese az MR1–Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta, hogy a forint erősödése miatt a devizahiteleseknek most több ezer forinttal kell kevesebbet fizetniük, mint fél éve.
2009. 08. 31. 07:44
Gazdaságkutató Zrt., az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint a magyar gazdaság visszaesése a nyáron elérte mélypontját. Az idei év egészében a csökkenés mértéke 6,5 százalékos lesz.
2009. 08. 31. 00:01
Három év óta a legnagyobb mértékű reklámbevétel-csökkenést voltak kénytelenek elkönyvelni a második negyedévben az amerikai újságok, amelyek abrutális recesszióval és az internet térhódításával is küzdenek.
2009. 08. 30. 19:28
Hobbikertészetből nőtte ki magát a kecskeméti Pilze-Nagy Kft., amely mára a laskagomba egyik legnagyobb európai termesztőjévé vált. A Figyelő Üzlet&Siker melléklete lépésről lépésre mutatja be, hogyan tudott talpon maradni, és fejlődni.
2009. 08. 30. 12:00
A munkaadók szerint válság idején a minimálbér emelése erősen ronthatja a foglalkoztatási helyzetet, az uniós tagállamok többsége viszont ennek dacára emelte a törvényes bérküszöböt - írja a Világgazdaság.
2009. 08. 29. 12:37
Háztartási pénzügyeink kezelésekor fontos a tudatos költekezés, a tudatos megtakarítás. Nem árt azonban tisztában lenni az éppen divatos csalási módszerekkel sem. Olykor tájékozott emberek is egészen egyszerűnek tűnő csalások áldozataivá válnak.
2009. 08. 29. 12:03
Olvasói sztorik