FN

A Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt. legfrissebb összegzése szerint a magyar gazdaság az idei második és harmadik negyedévben érte el a mélypontot, az év végére már némi javulás várható - közölte Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója pénteken Budapesten, amikor az intézet munkatársai bemutatták idei harmadik konjunktúrajelentésüket.
2009. 09. 18. 13:55
Alacsonyabb nyereség mellett is veszik a magyar állampapírokat, s ami külön jó hír, hogy magyarok a vásárlók, így nem annyira vagyunk kitéve a külföldi kereslet szeszélyének – vélik elemzők. Másik oldalról ez persze rossz a reálgazdaságnak, hiszen kisebb fogyasztás kisebb termeléssel párosul.
2009. 09. 18. 12:09
Magyarország végzős hallgatói a Magyar Nemzeti Bankban (MNB) és a Google-nél dolgoznának a legszívesebben, átlagosan évi 11 566 eurót keresnének és ezért 43,6 órát dolgoznának a héten - derül ki a világ 22 országának végzős hallgatóit kérdező Graduate Barometer 2009 felmérésből.
2009. 09. 18. 11:59
Ha Csermanek Jánost be tudta fogadni a nemzet, akkor Orsós Józsefet miért nem? – tette fel a kérdést Iványi Gábor egy különleges vezetői tréningen, amelyen vállalatigazgatók, minisztériumi felső vezetők, tanárok, lelkészek, alapítványok elnökei, bankárok együtt, a szokásos környezetükből kiragadva vitatkoztak a cigánykérdésről.
2009. 09. 18. 11:40
Mostanáig jól viselte a válságot a magyar bankrendszer, de a magyar gazdaság gyengélkedése miatt emelkedik majd a rossz hitelek aránya, jósolja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) budapesti állandó irodájának vezetője.
2009. 09. 18. 11:39
Végelszámolással megszünteti Komáromban a telefonbillentyűzetek gyártását a japán Sunarrow, az üzemben a termelést szeptember végén befejezik. A gyár 76 dolgozóját elbocsátják - tájékoztatta az MTI-t vállalat termelésvezetője.
2009. 09. 18. 11:25
Jövőre lassú fellendülés indulhat, és ennek nyomán 2010 második felében a foglalkoztatás is bővülhet - mondta Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára pénteken Budapesten az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) plenáris ülésén.
2009. 09. 18. 11:10
Az év első hét hónapjában bekövetkezett 370 ezres ügyfélszámcsökkenés után augusztusban a három magyarországi szolgáltató ügyfeleinek száma további 51 ezerrel csökkent, miközben a forgalmazásban részt vevő aktív ügyfelek száma nem változott, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).
2009. 09. 18. 11:06
80 ezer forintos minimálbér-javaslatot tett le végül a munkavállalói oldal az Országos Érdekegyeztető Tanácsban. Indul a vita az országos bérajánlásról, a minimálbérről, s a szakképzetteknek fizetett bérminimumról. A kormányzat, s a munkavállalók szerint is külön kell kezelni az átlagbér alatt, illetve felett keresőkre vonatkozó bérajánlást.
2009. 09. 18. 10:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 287,03 pontos csökkenéssel, 20 363,93 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 1,39 százalékkal gyengült.
2009. 09. 18. 09:13
Száz közéleti személyiség, művész, egyházi vezető, sportoló, politikus látta el aláírásával az Összefogás a Duna Televízióért című dokumentumot, amelyben azt kérik a tulajdonos Országgyűléstől és a kormánytól, hogy a Duna Televízió ne legyen folyamatosan kiszolgáltatva a politikai széljárásnak, az éves költségvetési vitáknak.
2009. 09. 18. 08:45
Mosonyi György, a Mol Nyrt. vezérigazgatója 18 ezer darab Mol részvényt értékesített 15 785 forintos átlagárfolyamon szeptember 17-én a Budapesti Értéktőzsdén – közölte a társaság a tőzsde honlapján pénteken. A tranzakciót követően Mosonyi György tulajdonában 68 420 darab Mol részvény maradt.
2009. 09. 18. 08:34
Már most dönteni kell arról a stratégiáról, amelynek alapján az Európai Unió tagországai kivezetik gazdaságukat a válságból, de a végrehajtást csak akkor kell megkezdeni, amikor a gazdaság élénkülése ténylegesen megindul - értettek egyet a tagországok állam- és kormányfői brüsszeli találkozójukon.
2009. 09. 18. 07:17
Szakértők szerint számos kisebb pénzintézet hagyhat fel a kártyakibocsátással, ha a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szeptember 22-i határozatában versenykorlátozónak ítéli majd a kártyás fizetések után a plasztikot kibocsátó bankoknak járó pénz felszámítását – írja a Napi Gazdaság.
2009. 09. 18. 07:06
Az Országgyűlést megkerülve, rendeletekkel kormányozna Parragh László azért, hogy minél versenyképesebb legyen Magyarország a válság elmúltával. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a kormány válságkezelése felületes, féloldalas, és a „last minute”-hangulat jelei mindenütt érzékelhetők. A miniszteri babérokra Orbán Viktornál nem törő vállalkozó szerint az EU-s pénzek 70 százalékát elherdáltuk. FN.hu interjú.
2009. 09. 18. 06:29
A harmadik világ fejlődésének támogatására és a szegénység elleni küzdelem finanszírozására a pénzügyi tranzakciókat érintő nemzetközi adót szorgalmaz Franciaország. Bernard Kouchner külügyminiszter szerint Nagy-Britannia is támogatja az elképzelést.
2009. 09. 17. 21:53
Oszkó Péter pénzügyminiszter és Szabó Imre környezetvédelmi miniszter elfogadta a legfőbb balatoni szervezetek meghívását egy nyilvános egyeztetésre a balatoni halászat, így a Balaton jövőjét érintő kérdésekben - közölte Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke.
2009. 09. 17. 19:15
Brüsszel hamarosan változtat a számlázás és az áfa szabályozásán, eddigi túlzottan megengedő szabályrendszerét szigorítani készül - hívja fel a figyelmet a PMX Consulting adótanácsadó cég.
2009. 09. 17. 19:11
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) az első félévben a 23,5 ezer jogelőd nélkül újonnan alakult vállalkozás 26,8 százalékánál, 6.300 cégnél végzett megelőző vizsgálatot. A revízió 630 esetben kezdeményezte az új vállalkozás adószámának felfüggesztését - közölte az adóhatóság.
2009. 09. 17. 18:32
Magyarország óvatosan értékeli a gazdasági válságból való kilábalás kezdeti jeleit, és úgy véli, hogy egyelőre fenn kell tartani az aktív állami válságkezelést - mondta Bajnai Gordon csütörtökön magyar újságíróknak, amikor megérkezett az Európai Unió rendkívüli brüsszeli csúcstalálkozójára.
2009. 09. 17. 18:10
Olvasói sztorik