Célszerűbb lenne a GVH szerint visszavonni a beszállítókat védő törvényt (hivatalosabban: élelmiszertermékpálya-törvény) – derül ki a versenyhatóság keddi, FN.hu-hoz eljuttatott közleményéből.
Jó szándékkal kövezett
Egy olyan törvényről van szó, amely szándéka szerint a nagy kiskereskedelmi láncok erőfölényét ellensúlyozná a beszállítókkal szemben azzal, hogy meghatározza és tiltja a tisztességtelen forgalmazást (például a beszerzési ár alatti értékesítést, az aránytalanul magas, különböző jogcímeken kitalált díjakat).
Sólyom László köztársasági elnök szerint viszont a törvény nem szándékolt hatása lehet, hogy „a hatálybalépését követően a külföldi tulajdonban lévő kereskedők külföldi vállalkozások útján, külföldi beszállítóktól szerzik majd be az érintett termékeket”, mivel a magyar jogrend nem vonatkozik a külföldi beszállítókra. A parlament ettől függetlenül ősszel újratárgyalhatja, s akár változtatás nélkül újra elfogadhatja a törvényt, vagy akár készíthet egy vadonatújat is.
Hatásvizsgálat kell
A GVH tanulmánya szerint a képviselőknek vissza kellene vonniuk a javaslatukat, ehelyett határozatot kellene hozniuk arra, hogy a kormány mit tegyen, milyen szempontok alapján vizsgálja felül a kereskedelmi törvényt, s egy hatásvizsgálatot követően mikorra tegyen jelentést, és javaslatot a törvény korrekciójára.
A versenyhatóság – közleménye szerint – azokra a sajtóhírekre reagálva készített tanulmányt, hogy új törvény készül e témakörben, s a jogszabályalkotó képviselők munkáját próbálja ezzel segíteni.
A hatóság szerint a jelentős piaci, vevői erőre vonatkozó szabályok már léteznek a kereskedelmi törvényben, így azokat kellene módosítani.
Nincs például akadálya annak – írja a hatóság közleménye -, hogy a kereskedelmi törvény jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozásokra vonatkozó szabályainak példálózó felsorolásai kiegészítésre kerüljenek bizonyos rendelkezésekkel (például: tilos az egyoldalúan előnyös kockázatmegosztást előíró feltételek alkalmazása, a költségek aránytalan áthárítása, a listára vagy árukészletbe való bekerülés után fizetendő díjak alkalmazása stb.)
Puhábban és durvábban
A kereskedelmi törvény előírhatná azt is, hogy a kereskedők etikai szabályzatára vonatkozó feltételek egészüljenek ki különféle tartalmi és eljárásjogi minimumelvárásokkal. Elő lehet írni a jelentős piaci erővel bíró kereskedőre vonatkozó sajátos tájékoztatási szabályokat, vagy „durvább megoldásként” a törvény megtilthatná a „nélkülözhetetlen szolgáltatásoknak” a külön beárazását – véli a GVH.
A versenyhatóság a beszállítókat védeni hivatott törvény történetébe már korábban bekapcsolódott szereplőként azzal, hogy vizsgálni kezdte azon etikai kódex egyes pontjait versenyellenesség gyanújával, amely a kalandos sorsú beszállítókat védő törvényt helyettesíthette volna. (Hogy hova vezet, ha a politikai elit összefog, a törvény eddigi története bizonyítja – olvassa el itt!)