Üzleti tippek

Nyolcan pályáznak a Sláger és a Danubius helyére

Nyolc pályázat érkezett a hétfő délutáni beadási határidőig a két országos kereskedelmi rádiós koncesszióra - értesült médiahatósági forrásból az MTI.

A közlés szerint a most a Sláger és a Danubius által használt frekvenciára egyaránt négy-négy jelentkező volt; a Danubius Rádió Műsorszolgáltató Zrt., valamint a Zene Rádió Országos Kereskedőház Zrt. szállt versenybe mindkét jogosultságért – tudatta az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT).
Utóbbi pályázó címe megegyezik a Rádió1-et működtető társaságéval.

Közlésük szerint a Sláger által frekvenciára jelentkezett még a Sláger Rádió Zrt., a – Kádár Tamás, az Est Media Group ügyvezetőjének tájékoztatása szerint cégük és a tulajdonukban lévő radiocafé 98.6 által alkotott – FM1 Konzorcium. Az ORTT közleménye szerint a Danubius Rádió jelenlegi jogosultságára az ADVENIO Műsorszolgáltató Zrt. és a Rádió Juventus Műsorszolgáltató Zrt. jelentkezett még be.

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) július 20-án fogadta el a jogosultság hét évre odaítéléséről szóló pályázat végleges szöveget.

Győztes novemberben

Július közepén, a médiahatóság háttérbeszélgetésén az MSZP által a testületbe delegált Gyuricza Péter arról beszélt: a november 4-ei testületi ülésen – azaz a hatályos jogosultságok lejárta előtt két héttel – hirdethetnek győztest, és emlékeztetett arra, hogy ez az időpont előbbre kerülhet, ha nem kell kihasználni a pályázatok hiánypótlásához rendelkezésre álló két hetet.

A kiírás szövege szerint a 2011. július 1-jéig tartó első szakaszra ajánlhatnak meg 350 és 700 millió forint közötti díjat az indulók, míg a hétéves koncesszió hátralévő részére – a 200 milliós fix összeg mellett – a nettó árbevétel legalább nyolc százalékával indulhatnak; felső határt pedig nem állapított meg a testület, amely korábban a bevétel 10-15 százalékában szabta volna meg ezt a tételt.

Magyar kvóta

Havi átlagban kell teljesíteni a 25-35 százalékos sávban megajánlható magyar zenei kvótát, amelynek végső értékét “a műsorszolgáltató három év alatt évenként egyenletesen emelve is elérheti”.

Ugyanakkor – a reggel öt és este tizenegy óra közötti sávban – heti 25-100 percnyi civil, illetve nem pártpolitikai műsort kell vállalniuk a frekvenciáért versenybe szállóknak. Az összpontszám műsorszolgáltatási tapasztalatért odaítélhető tizedéről döntve “nem értékelhető hátrányként, ha a pályázó nem országos műsorszolgáltatási tapasztalattal rendelkezik.

Pályázniuk kell

Az ORTT a december 31-én lejárt frekvenciastop miatt nem tudta tavaly kiírni a pályázatot a Sláger Rádió és a Danubius Rádió által 1997 óta használt két frekvenciatartományra, majd a testületen belüli viták mellett az is hátráltatta a munkát, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) csak június közepén döntött egy, a témába vágó médiatörvény-módosításról.

Az Ab akkor megsemmisítette azt a passzust, amely lehetővé tette volna, hogy a hullámsávok jelenlegi használói pályázat nélkül újrázhassanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik