FN

Hiába nyílt titok, hogy kinek van szakmabeli párja, az érintettek közül sokan nem szívesen nyilatkoznak erről. Az iparágon belüli társ segítheti a karriert, ugyanakkor számos konfliktuslehetőséget is tartogat.
2009. 12. 16. 12:00
A 2008-as nyitányt követően az idén is meghirdették a Good CSR programot. A gazdasági nehézségek ellenére harminc vállalat vett részt az immár három országra kiterjedő kezdeményezésben.
2009. 12. 16. 12:00
Talán nem túlzás azt állítani, hogy világszerte dúl a Twitter-láz, a 2006-ban indult mikroblogoldalt becslések szerint már közel 70 millióan használják. Itthon is egyre népszerűbb a portál, s közben sorra jelennek meg a Twitterre fejlesztett magyar alkalmazások.
2009. 12. 16. 12:00
A Minimax horvátországi és bulgáriai indítását tervezgeti Málnay B. Levente. A Chello Central Europe nemrég kinevezett regionális vezérigazgatója közben a Sport M hazai bevezetésén dolgozik.
2009. 12. 16. 12:00
A vodkáról sokáig azt hittük, akkor jó, ha orosz, lengyel, esetleg skandináv. Meg azt, hogy nem tartozik a drága italok közé. Ehhez képest az elmúlt években az ultraprémium, 25 dollár feletti márkák piaca nőtt a leggyorsabban.
2009. 12. 16. 12:00
Sok ügyfél rájött, hogy a multi-nacionális ügynökségi háttér nem garancia – mondta Fabricius Gábor, a Republic Group Creative Directora, aki politikai megbízások helyett inkább a versenyszférára koncentrál.
2009. 12. 16. 12:00
Elhunyt Jegor Gajdar, az oroszországi piaci reformok atyja szerdán, 53 éves korában - jelentette be egy szóvivő.
2009. 12. 16. 11:21
Megvédelmezte az Emberi Jogok Európai Bírósága egy keddi ítéletében a Financial Times, a The Independent, a The Times és a The Guardian című brit napilapok, valamint az ugyancsak brit Reuters hírügynökség jogát forrásaik titokban tartásához.
2009. 12. 16. 08:22
A Fibernet Zrt. műsorkínálatába 2010 januárjától újra bekerül a SPORT1 csatorna, így a sportkedvelõ nézõk rövid szünet után ismét nyomon követhetik kedvenc sportműsoraikat.
2009. 12. 16. 07:40
Több mint 4,2 milliárd forint van jelenleg a krízisalap kasszájában, a kormány által biztosított 1 milliárd forinton felül 3 milliárdot gazdasági társaságok, 1 milliót egy társadalmi szervezet, 49 milliót pedig magánszemélyek fizettek be.
2009. 12. 16. 06:58
Gyengült a forint kedden este a délutáni és a hétfő késő esti árfolyamhoz viszonyítva: alig 279 forint alatt jegyezték az eurót a londoni bankközi devizapiacon, ahol 277,07 forinton állt délután. Röviddel 20 óra előtt az euró 278,86 forintra emelkedett a hétfő késő esti 274,10 forintról (+1,74 százalék). Az idén eddig 5,81 százalékkal nőtt a forinthoz [...]
2009. 12. 15. 20:15
Alkotmányellenesnek nyilvánította a családi pótlék adózásnál való figyelembevételét előíró rendelkezéseket, és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette őket az Alkotmánybíróság (Ab) keddi határozatában.
2009. 12. 15. 14:31
Nem engedélykérést, csak bejelentési kötelezettséget ír elő a jogszabály az e-kereskedők számára – derül ki a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért (SzEK.org) sajtóközleményéből. A szervezet az Index.hu múlt heti cikkére reagálva hívta fel erre a figyelmet.
2009. 12. 15. 12:57
Az idei 6,5 százalékos visszaesés után jövőre már nem csökken a magyar GDP - mondta Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke, aki szerint 2010 tavaszán be lehet lépni az euró előszobáját jelentő ERM-2 rendszerbe.
2009. 12. 15. 11:25
A munkaadók a bizonytalan jövő miatt az időszakos termelésfelfutásokat nem új, saját alkalmazottak felvételével, hanem inkább kölcsönzött munkaerővel oldották meg.
2009. 12. 15. 10:42
Évente egyszer szabadon vehető föl gyorskölcsön bármekkora thm-mel egy frissen elfogadott törvény alapján, s határt szabnak a bankkártyával fölszámolható tranzakciós díjnak. Szigorúbb lesz a gépjárműkárok elszámolás a biztosítónál, s semmissé válik a vételi opció bizonyos esetekben.
2009. 12. 15. 08:20
Az E.On Földgáz Trade, valamint az E.On Földgáz Storage a törvényi előírásoknak megfelelően felkészült arra, hogy biztosítsa ügyfele és rajtuk keresztül az ország túlnyomó részének téli földgázellátását - írta a Világgazdaság.
2009. 12. 15. 06:59
Gyengült a forint hétfő este a délutáni és a péntek késő esti árfolyamhoz viszonyítva: 274 forint fölött jegyezték az eurót a londoni bankközi devizapiacon, ahol 273,48 forinton volt délután.
2009. 12. 14. 20:06
Az ICQ azonnali üzenetküldő szolgáltatás és a Bebo közösségi oldal eladását fontolgatja az AOL. Az új tulajdonos az orosz Digital Sky Technologies lehet, amely korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy részesedést szerzett a Facebookban.
2009. 12. 14. 15:20
Meghalt Paul Samuelson, a világhírű tudós, közgazdász, az elméleti közgazdaságtan kiemelkedő alakja.
2009. 12. 14. 14:40
A munkanélküliséget tartják az európai polgárok a legnagyobb problémának, míg a gazdasági helyzettel kapcsolatos aggodalmaik valamelyest enyhültek - derül ki az Eurobarométer hétfőn közzétett felméréséből.
2009. 12. 14. 14:01
Olvasói sztorik