FN
Óvnia kell a szülőknek a kisgyerekeket a túl sok tévézéstől, mivel az hosszú távon passzivitáshoz és túlsúlyhoz vezethet - számoltak be kanadai tudósok.
A francia nemzetgyűlés keddre virradóra elfogadta a Görögország támogatását célzó nemzetközi pénzügyi segélycsomag Franciaországot érintő részére vonatkozó törvénytervezetet.
Az őstermelők nyolc százaléka sem fizet adót - állítja keddi számában a Napi Gazdaság az adóhatóság adataira hivatkozva.
A mentőcsomag csak nagy szerencsével lehet elég az OTP szerint.
A Ipsos Zrt. felmérése szerint a megkérdezett cégvezetők, mintegy 60 százaléka a törvényhozástól, a szabályozói környezet átalakulásától vár segítséget a válság miatt.
A versenyképességre is figyelne a jövőben a Stabilitási és Növekedési Paktum.
Robert Fico szerint Szlovákia nem ír alá biankó csekket Görögországnak, s csak az után hajlandó megfelelő garanciák mellett kölcsönt nyújtani, ha a görögök teljesítik "házi feladatukat".
Fél hatkor az eurót 269,88 forinton jegyezték.
Az első negyedévben 54,8 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma Magyarországon. 2010 január-márciusában 10.308 új autó került forgalomba, egy évvel korábban 22.782 – közölte a Jato Dynamics nemzetközi autóipari piackutató cég hétfőn. A visszaesés az egész közép-kelet-európai régióban érezhető volt, mintegy 12,4 százalékkal esett vissza a forgalomba helyezett autók száma. 2010 első negyedévében [...]
2010. 05. 03. 15:52
Öt és hétmilliárd dollárra becsülik a kárt.
2010. 05. 03. 15:45
Szlovákia költségvetési hiánya 1,48 milliárd euróra nőtt április végére a március végi 983,5 millió euróról.
A német kormány jóváhagyta a görög támogatási megállapodást.
Számos legális lehetőség közül választhatnak a vállalkozások.
Elemzők szerint 4,5-5,5 százalékos hiányt még tolerál a piac.
2010. 05. 03. 13:46
A projekt 38 milliárdos költségéből 34-et az EU áll.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azt javasolja az Országgyűlésnek, vizsgálja felül a Magyar Távirati Iroda Zrt. sajátos tulajdonosi és irányítási rendszerét.
Minden eddiginél több külföldi előadóval és provokatív témákkal várja az érdeklődőket az idei Media Hungary. Az idén 15 éves esemény a kritikus tömegekkel és az általuk előidézett változásokkal foglalkozik majd.
A piac GDP arányosan 4,5-5,5 százalékos államháztartási hiányt még elfogad 2010-re, 6,5 százalékot aligha és jövőre az ideinél feltétlenül kisebb deficit kell - mondták el elemzők, miután Matolcsy György, a leendő nemzetgazdasági miniszter a GDP 4,5-6,5 százalékos sávjában jelölte meg az idei várható hiányt.
Akár 30 forint is lehet a különbség a benzinkutak között.
Terveiről beszélt az új kormány leendő nemzetgazdasági minisztere.
Az Európai Unió beruházási bankja 150 millió eurós kedvezményes kölcsönt nyújt az MVM Zrt.-nek a magyar elektromos hálózat korszerűsítésére és kiterjesztésére.
Emeli bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., s ezzel a benzin ára új történelmi csúcsot ér el - értesült piaci forrásokból az MTI.
Megújította internetes politikai hírszolgáltatását az amerikai főváros vezető napilapja, a The Washington Post, hogy megerősítse pozícióit a digitális hírszolgáltatási versenyben,
- 18:58 Fontos változás az emlőrák ellátásában: bővül a tb-támogatás
- 18:17 Zelenszkij aláírta a kárpátaljai magyarok oktatási jogait is érintő törvényt
- 18:12 „A tiszteletnek kölcsönösnek kell lennie” – Argentína ellenfele csalódott Lionel Messi búcsúmeccsében
- 17:58 „Mindenki ellenség, aki ért a szakmához, és önálló véleménye van” – az izraeli melegítős sztorival sokakat magára haragított a női tornászok kapitánya
- 17:44 Rendkívüli közgyűlés jön a 120 milliárdos Budapest-megállapodás miatt
- 17:18 „Adott esetben a mandátumától is meg kell válnia” – kedden tárgyalja a Tisza-frakció etikai bizottsága az egzotikus állatokra vadászó képviselő ügyét
- 17:08 Áder János szónokol a Fidesz október 23-i ünnepségén
- 16:48 Pikó András: Karácsony Gergely nulla alkalommal válaszolt az egyeztetési kéréseinkre a parkolásról
- 16:29 Borkai Zsolt távozik a győri közgyűlésből
- 16:27 Teljesen megsemmisült, miután leégett Párizs történelmi vásárcsarnoka
- 16:26 Kiengedte a bíróság a volt feleségét megerőszakoló férfit, kommandósok kapták el fél évvel a szökése után
- 16:20 Örömében dalra fakadt a történelmet író teniszező
- 15:29 A BMW, a Mercedes és a BYD húzza a gazdaságot, de mi lesz a többiekkel?
- 15:23 Bemutatták a HUN-REN-t átalakító törvényjavaslatot
- 15:20 Kinyílt a csipája: megújult az elfeledett kisautó
- 07:24 Sopront is elcsatolnák – az AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé
- 12:06 Orbán Győző, Tiborcz István, de akár Orbán Ráhel is megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot
- 14:39 Megközelíthetetlen, a beosztottjaival szigorú – kollégái a legfőbbügyész-jelöltről
- 05:58 Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát
- 12:39 Fejes Pétert jelölte legfőbb ügyésznek Baka András
- 08:00 Megvan, mivel készül a fideszes oldal október 23-ra a Békemenet helyett
- 07:04 Barber shopokban razziázott a NAV, nemhogy számlákat, adószámot is alig találtak valahol
- 06:27 Magyar Péter gratulált Dömsödi Gábornak, majd beszólt a Fidesznek
- 12:39 Magyar Péter: Fél évvel ezelőtt ez az ország választott, nem pártot, hanem jövőt
- 10:58 Felszólalt a NAIH, miután a Fidesz nyilvánosan listázni kezdte az NVVH alkalmazottjait