FN

Stern Hu, a cég ausztrál állampolgárságú s a kínai vasércbányászati ágazatért felelős igazgatója vesztegetésért hét, üzleti tikok ellopásáért pedig öt év szabadságvesztést kapott, de ebből összesen tíz évet kell letöltenie. A többi három elítélt kínai állampolgár.
2010. 03. 29. 10:19
A múlt év véginél lényegesen optimistább előrejelzést adott az idei hirdetési költésekre vonatkozóan a Carat. A cég becslése szerint ebben az évben 2009-hez képest 2,9 százalékkal bővül majd a globális reklámpiac.
2010. 03. 29. 09:52
Péntek délután négy órakor az eurót 265,33 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a csütörtök délutáni 263,89 forint után. Kora délelőtt az árfolyam a 264-es euró jegyzés alatt tartózkodott, a nap nagy részét a 264-265 forintos tartományban töltötte, majd az amerikai piaci nyitás idején emelkedett 265 fölé. A dollár jegyzése péntek délután 198,06 forint 1,3397 dolláros [...]
2010. 03. 26. 16:42
A Volánbusz Zrt. a jogszerű eljárást jóváhagyó közbeszerzési döntőbizottsági határozat ellenére eláll a nyertes ajánlattevővel, a kínai XIAMEN King Long United Automotive Industry Co-val való szerződés megkötésétől – közölte a társaság. A döntést a társaság azzal indokolta, hogy a buszok beszerzésére ne egy alaptalan vádaskodással terhelt eljárás eredményeként kerüljön sor. A Volánbusz a közeljövőben egyfordulós, [...]
2010. 03. 26. 16:10
Megtanultak együtt élni a válsággal a magyar vállalkozások, azonban az alulfinanszírozott társaságok mostanra felélték tartalékaikat, nem tudnak tőkésíteni, így idén sokan nem lesznek képesek tovább folytatni tevékenységüket – állapítja meg az Atradius Magyarországra vonatkozó elemzése.
2010. 03. 26. 14:50
Olvasói sztorik