FN

Meglepően összecsengenek a pártok agrárprogramjai. Többségük szerint a jó agrárpolitika csodaszer lehet: érdemben növelhetné a foglalkoztatottságot, egészséges élelmiszerrel láthatná el a magyarokat - feltéve, ha sikerülne korlátozni a hipermarketek piaci hatalmát. A többség már a szövetkezet szót is le meri írni, és különösen nagy az egyetértés a Jobbik és az LMP között.
2010. 04. 08. 06:30
Bajnai Gordon szerint az elmúlt egy év a gazdasági növekedést elindítását szorgalmazó lépései szükségesek voltak, de nem elégségesek, még számos változtatásra lesz szükség. A kormányfő azt mondta: a magyar társadalom "válságállónak" bizonyult; reformok kellenek, kiigazítás már nem.
2010. 04. 07. 16:11
Az állam a téli moratórium lejártával, április 15-től ellenőrzése alá vonja az ingatlan árveréseket, így azok kiszámíthatók lesznek, és tisztességes áron lehet csak eladni a megszorult adósok lakásait - jelentette be Kiss Péter társadalompolitikai miniszter.
2010. 04. 07. 16:07
A termelő vállalatok után – leginkább a válság hatására – szolgáltató cégeket is elérte a lean szemlélet. A hatékony, ám emberközpontú működést eredményező vállalati változásra most egyedi modellt dolgozott ki négy egyetemista, felhasználva a lean menedzsment eszköztárát. Interjú.
2010. 04. 07. 15:27
Telenor néven működik tovább a Pannon, a névváltásra hárommilliárd forintot költhetnek. Magyarországon a telekommunikációs cégek mellett a pénzintézetek az átmárkázások bajnokai.
2010. 04. 07. 12:00
Negyedkilós kiszerelés helyett kistasakos sütőporral lopta be magát a háziasszonyok szívébe dr. August Oetker. Az édes finomságairól ismert márka ma már a bankszektorban is jelen van, sőt, saját hajóflottát tart fenn.
2010. 04. 07. 12:00
Növekvő tendenciát mutat a rádióhallgatók száma a Nemzeti Hírközlési Hatóság felmérése szerint. Az emberek alapvetően elégedettek a kínálattal, valószínűleg ennek is szerepe van abban, hogy a rádiós digitalizáció hidegen hagyja őket.
2010. 04. 07. 12:00
A nagy sportesemények hivatalos támogatói mellett akadnak olyan vállalatok, amelyek a tetemes jogdíjak megfizetése nélkül próbálják kiaknázni a felmerülő kereskedelmi előnyöket. A lesipuskások hatalmas üzletet bonyolítanak.
2010. 04. 07. 12:00
A régiós szinten az érdekeltségeit egyesítő Axel Springer és a Ringier hazánkban valószínűleg kénytelen lesz megszabadulni egyes termékeitől. Kérdéses lehet a Népszabadság, a kiadói terjesztőcégek és nyomdák, valamint néhány további lap helyzete.
2010. 04. 07. 12:00
Az Est Media Groupnak nincs pénze a konkurens Exit megvásárlására, mégis egy ügyes konstrukcióval heteken belül az érdekeltségükbe kerül a Sanoma lapja.
2010. 04. 07. 12:00
Ma presztízs az üzleti etikát hirdetni, miközben néhány éve ezt még sokan nem vállalták fel, gondolván, a két fogalom nem fér össze. A legetikusabb cégeknek Magyarországon évente rendeznek versenyt, világszinten pedig az Ethisphere listájára való felkerülés jelent nagy kihívást.
2010. 04. 07. 12:00
Megélénkült az év elején a hazai keresőpiac, több új magyar megoldás is a Google babérjaira tör. A készítők szerint az itthoni igényeket kiszolgáló, pontosabb találatokat nyújtó szolgáltatások felvehetik a versenyt a nemzetközi vetélytársakkal.
2010. 04. 07. 12:00
A célunk az, hogy két-három éven belül elsők legyünk a tematikus tévéadók piacán – mondta lapunknak Lukács Csaba. Az At Media Hungary ügyvezető igazgatója szerint az idén egy számjegyű növekedés várható ezen a területen.
2010. 04. 07. 12:00
Sok apró módosítással reagál a változó piaci igényekre és a gyakori kritikákra az idén 11. alkalommal megrendezendő Arany Penge Kreatív Fesztivál. Bővült a kategóriák köre, és már nemcsak a nevezés, de a zsűrizés is online zajlik.
2010. 04. 07. 12:00
Olvasói sztorik