Üzleti tippek

Kikeresett lehetőségek

Megélénkült az év elején a hazai keresőpiac, több új magyar megoldás is a Google babérjaira tör. A készítők szerint az itthoni igényeket kiszolgáló, pontosabb találatokat nyújtó szolgáltatások felvehetik a versenyt a nemzetközi vetélytársakkal.

Van élet a Google-on túl – akár ez is lehetne a mottója az első néhány hónapnak a hazai webpiacon, hiszen az internetes keresések világát jelenleg uraló amerikai cégnek több magyar riválisa is a nyilvánosság elé lépett az év elején. Lelkesedésből és lendületből nincs hiány az új magyar keresőszolgáltatásoknál, és ez érthető, hiszen többnyire huszonéves fiatalok állnak az új kezdeményezések mögött. Azt csak a jövő és persze a felhasználók döntik el, hogy mennyire lesznek sikeresek ezek a vállalkozások, az azonban már most látszik, hogy igyekeznek új megközelítéseket, módszereket alkalmazni. Hogyan lehet legyőzni a Google-t? – fogalmazódik meg a jogos kérdés, amire a fejlesztők egyből sorolják a lehetséges recepteket: az új szolgáltatás értse meg a magyar felhasználókat és igényeiket, adjon pontosabb találatokat, kínáljon vonzóbb üzleti lehetőséget a hirdetők számára.

Saját utakon

Az okos ember más hibáiból tanul – a népi bölcsességet megfogadták a nyilvánosság számára március eleje óta elérhető Bluu.hu fejlesztői is. A marketingszakemberek a szolgáltatások hibáira hívták fel a figyelmet, így mi már el tudtuk kerülni azokat – avat be a fejlesztés részleteibe Szűcs József, a Bluu vezető fejlesztője.

Az akkor még a Debreceni Egyetemen tanuló Szűcs József 2006 októberében kezdett hozzá az új kereső elkészítéséhez, mint mondja, kezdetben saját magának, a leggyakoribb webkeresési feladataihoz írta a programot, és akkor még nem lehetett tudni, hogy a próbálkozásból végül webkereső lesz. A fejlesztés során azonban sorra jöttek az ötletek, amelyeket meg is valósított, és az ígéretes eredményeket látva több ismerőse is beszállt a projektbe.

Felhasználói szempontból a Bluu egyik legizgalmasabb eleme a szövegértelmezési képesség, vagyis ha valaki mondjuk szombaton szeretne eljutni Budapestről Pécsre vasúton, akkor elég annyit beírni a keresőbe, hogy szombat, Budapest, Pécs, vonat és találatként az internetes vasúti menetrend megfelelő oldala jelenik meg. A hazai netezők a jelek szerint értékelik, hogy az igényeiket megértő és kiszolgáló keresőmegoldás bukkant fel a webvilágban, Szűcs József elmondása szerint három nap után annyi egyedi felhasználójuk volt, amennyivel 1-1,5 hónap elteltével számoltak. E cikk írásakor naponta átlagosan 30-35 ezer netező használta a Bluu oldalt, és 120-150 ezer keresést futtattak.

Az év legelején indult Szörcs.hu fejlesztője és többségi tulajdonosa, Sajtos István is a magyar felhasználók igényeire szabott megoldásban látja a siker kulcsát. Mint mondja, a Google-t az amerikai piacra, az ottani hirdetők és felhasználók igényeire fejlesztették ki, és ezt igyekeznek ráerőltetni a hazai internetezőkre. A Szörcs készítői próbálják felkutatni azokat a lehetőségeket, amelyekre az amerikaiak nem gondoltak, de a magyarok számára érdekes lehet. Egyfajta hazai sajátosságnak tekinthető például, hogy a netező gyakran keres rá szakkifejezésekre, ami azt mutatja, hogy szeretné jobban megérteni a körülötte lévő világot – mondta el Sajtos István. Emellett az előzetes felmérések alapján az is jól látszik, hogy az itthoni felhasználókat érdeklik a friss hírek. Ez persze önmagában nem különlegesség, az már annál inkább, hogy a keresések alapján szeretnek utánajárni az előzményeknek, felkutatják a nyilatkozatokat, utánanéznek az értelmező szótárban azoknak a kifejezéseknek, amelyeket nem értenek – tette hozzá a Szörcs vezető fejlesztője. A magyar igények minél jobb kiszolgálása érdekében a hazai keresőmegoldásnak nagyon kifinomult a nyelvtani része, és ezzel Sajtos István szerint felülmúlják a nemzetközi szolgáltatásokat.

Bár a Google egyelőre egyeduralkodónak tűnik a hazai keresőpiacon, az új magyar megoldások üzemeltetői egybehangzóan állítják, van esélyük vele szemben. Elég csak szétnézni a világban, és látszik, hogy a helyi igényekre szabott megol-dások eséllyel veszik fel a harcot a globális szolgáltatásokkal. Sajtos István Európából többek között Csehországot, Norvégiát és Észtországot említi példaként. De Kínában is egy helyi kereső, a Baidu uralta a piac több mint felét, jócskán megelőzve a néhány hete a kínai oldalának bezárása mellett döntő Google-t.

Folyamatos újítás

Nem feltétlenül az amerikai társaság módszerével lehet a legoptimálisabban pénzt keresni – véli Sajtos István. A Szörcs.hu üzemeltetői is bevetik majd a bevett megoldásokat, de már elkészítettek egy olyan hirdetési rendszert, amely egyaránt jó a cégnek, a hirdetőknek, a tartalomszolgáltatóknak, sőt, még a felhasználóknak is. Az új megoldást feltehetőleg a nyári időszakban dobják piacra, és azt várják tőle, hogy a most még veszteséges Szörcs az év végére nyereséges legyen – tette hozzá Sajtos István.

Alapvetően négy bevételi forrással számolnak a Bluu.hu üzemeltetői – mondta el Szűcs József. Ezek között lesz egy a Google Adwordshöz – ez egy olyan rendszer, amelyben a hirdető csak akkor fizet, amikor a netező rákattint a reklámjára, és a reklámozó szabhatja meg, hogy mennyit hajlandó fizetni egy kattintásért – hasonlító, de saját fejlesztésű megoldás, amely a tervek szerint a nyár elején indul el. A többi elképzelésről Szűcs József egyelőre nem nyilatkozott, azonban annyit elárult, hogy a hirdetők számára sok vonzó lehetőséget tartogatnak. A keresőszolgáltatás fejlesztőjének becslése szerint naponta 400 ezer egyedi látogatóra van szükség ahhoz, hogy komolyan számoljanak velük a hazai internetes hirdetési piacon. Természetesen igyekeznek az áraikat is úgy alakítani, hogy kedvező helyzetbe kerüljenek a hazai netes reklámpiacon, emellett, Szűcs József megítélése szerint, a célcsoportjuk – a világhálót naponta használó, iwiwező, hírportálokat látogató netezőkre számítanak elsősorban – is vonzó lehet hirdetési szempontból. Persze a későbbi sikerek egyik kulcsa a folyamatos újítás, fejlesztés, jelenleg például öt új Bluu-szolgáltatást – amelyek már benne lesznek a kereső várhatóan áprilisban megjelenő új verziójában – tesztelnek az erre jelentkező felhasználók – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik