Moszkvában lezajlott az első megbeszélés a Gazprom és az ukrán Naftogaz egyesítésére tett orosz javaslatról, de közben az ukrán vezetés minden szinten hangsúlyozza, hogy szeretné megőrizni az ellenőrzést a Naftogaz felett - jelentette a Kommerszant című lap pénteken.
Folytatódott az euró napok óta tartó gyengülése pénteken, dél körül már tizennyolc havi mélyponton, 1,25 dollár alatt állt. Eközben az aranyár először kerül 1.000 euró fölé.
A cégek felülbírálták a HR-gyakorlataikat, többnyire a válság hatására. A toborzás gyökeresen átalakult: leginkább ajánlás alapján vesznek fel új embert, akit még így is többszörösen „átvilágítanak”. Sokan befagyasztották a béreket, és egyre inkább a teljesítménytől függ a jövedelem. A hiányszakmák viszont nem változtak.
Könnyíti a helyi élelmiszerek piacra jutását a május 15-én hatályba lépő kistermelői rendelet, amelynek tartalmi és mennyiségi rendelkezései miatt fellendülhet a vidéki gazdaság és enyhülhet a válság okozta munkanélküliség is - közölte a Védegylet Egyesület.
Az első negyedévben 7,5 százalékkal nőtt az amerikai internetes reklámpiac az egy évvel korábbihoz képest. Összesen 5,9 milliárd dollárt költöttek online hirdetésre a vállalkozások az Egyesült Államokban január és március között.
A Kopint-Tárki 2010. áprilisi feldolgozóipari tesztje alapján a vállalkozások kedvezőtlen helyzete az elmúlt hónapokban sem javult - közölte a konjunktúrakutató intézet pénteken.
Az ipari termelés 2,8 százalékkal nőtt 2010 márciusában az előző év azonos időszakához viszonyítva, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A devizahitelesek megsegítése az elmúlt hetekben a Fidesz kommunikációjának előterébe került. A pontos megoldás, illetve a motiváció részletes ismertetésére még nem került sor, éppen ezért talán érdemes áttekinteni, hogy milyen megoldások jöhetnek szóba, és ezek a megoldások milyen hatást gyakorolhatnak a gazdasági szereplőkre.
Új on-line magazin jelent meg május elején 4 cent – a pálinka világa címmel. A portál középpontjában a pálinka áll, a pálinkafőzdék, a főzőmesterek, a pálinka múltja, jelene és jövője, a technológia, a lepárlás titka.