FN

Az előző négy havi csökkenés után júliusban jelentősen, 12,8 százalékkal emelkedett az agrártermékek termelőiár-szintje az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2010. 09. 13. 09:04
Eddig semmilyen eredményre nem vezettek és szinte állnak az energetikai cégekkel az új árképzési rendszerről nyáron megkezdett tárgyalások - írta pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Népszava.
2010. 09. 13. 06:52
A Fidesz a jövő hét közepén először a hitelkárosultak, hitelfelvevők érdekképviseleteivel tárgyal a nyolc pontos, lakáshiteleseket megsegítő javaslatcsomagjáról, csak azt követően egyeztet a bankszövetséggel - ezt Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési képviselője közölte a HírTV Kontraszt című műsorában vasárnap.
2010. 09. 13. 06:32
Nemcsak a magyar háztartások, hanem a magyarországi bankok jövedelmi helyzete is polarizálódik, egyre egyenlőtlenebbé válik. Az adórendszer változása – akárcsak a háztartásoknál – a további polarizációt segíti.
2010. 09. 13. 06:30
A forint árfolyama mostanában változékonyabb lett, mint amihez a múltban hozzászokhattunk, ez tűnik általános véleménynek.
2010. 09. 13. 06:30
Az ökológiai gazdálkodásnak meghatározó szerepe lesz a Magyarország 2020 program tízéves agrár-, vidék- és környezeti stratégiájában, amely az Európa 2020 elnevezésű gazdasági terv részeként készül el az elkövetkező fél évben - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára vasárnap Tamásiban.
2010. 09. 12. 13:55
A világ legnagyobb fedezeti alapjai közül Soros György befektetési társasága kereste a legtöbbet befektetőinek alapítása óta - áll a Financial Times hétvégi kiadása által ismertetett átfogó felmérésben, amely szerint a legeredményesebb alapkezelő cégek jobb befektetői megtérüléseket kínáltak az elmúlt évtizedekben, mint a világ vezető iparvállalatai.
2010. 09. 12. 13:05
Az MSZP kiterjesztené a kétmillió forintos bérplafont és a végkielégítések 98 százalékos különadóját az állami és önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságoknál dolgozókra is.
2010. 09. 12. 12:33
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) folytatja aranyértékesítési programját, amelynek részeként fejlődő országok központi bankjának ad el aranyat azzal a céllal, hogy bővítse bevételi forrásait, és növelje a szegény országok támogatását.
2010. 09. 10. 18:38
Olvasói sztorik