Gazdaság

2015-re teljesülhetnek az euróbevezetés feltételei

Varga Mihály szerint az euró bevezetésének feltételei 2014-15-re biztosan megvalósulnak.

A Miniszterelnökség államtitkára hétfőn reggel a Magyar Televízió reggeli műsorában hangsúlyozta: a bankadó nélkül az ország nem tudja teljesíteni az “előző kormány által ráerőszakolt” szerződést az IMF-fel, EU-val és Világbankkal.

“Tartani akarjuk a szerződés magyar fél által vállalt pontjait, ennek érdekében a bankadó bevezetésére volt szükség” – mondta.

Varga Mihály reményei szerint 2 plusz 1 év után ki lehet vezetni a rendszerből a bankadót. A harmadik évre pedig a kormány azt vállalta: ha addig az EU-ban kialakul egy egységes bankadó, azt fogják alkalmazni.

A jövő évi 3 százalék alatti hiánycél teljesítéséhez Varga Mihály szerint fontos, hogy az országkockázat csökkenjen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik