400-nál is több építőipari vállalkozás felszámolását indították el a cégbíróságok szeptemberben, s ez rekord az ágazat történetében - közölte az Opten céginformációs szolgáltató.
A magánnyugdíj számlákra levont járulékok visszatartása az állami költségvetés stabilitása érdekében, 14 havi nyugdíjjárulékkal rövidíti meg a munkavállalókat a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége szerint.
Nem emelik az árakat a CBA bolthálózatban a szerdán meghirdetett válságadó miatt. Reményeik szerint a személyi jövedelemadó csökkentésével a vásárlóknál maradó többlet olyan forgalmat generál, ami fedezi a különadó költségét - közölte a cég kommunikációs vezetője.
A válságadót nem a családokra, nem az emberekre terhelik, és nem lehet azokat áthárítani - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Azt is közölte: egyetlen magánnyugdíj-pénztári tagot sem ér majd kár.
Képviselői önálló indítványként terjeszti a Fidesz az Országgyűlés elé a válságadók bevezetéséről szóló törvényjavaslatot, és azt kéri, hogy azok tárgyalását már a jövő héten kezdje el a Ház.
Orbán Viktor szerint a következő tíz évben minimum a kétszeresére, de inkább a háromszorosára kellene növelni a takarékszövetkezetek jelenlegi, 5-6 százalék körüli pénzpiaci részesedését.
A pénzügyi tudatosság segíti a lakosságot abban, hogy megfelelő szolgáltatást és szolgáltatókat válasszon, és mérsékelheti a válságok negatív hatását - mondta Simor András jegybankelnök.
Az Európai Foglalkoztatási Napok keretében immár 5. alkalommal szervezik meg hazánkban a Nemzetközi Információs és Állásbörzét. A külföldi cégek a vendéglátó-, fém- és építőiparba, illetve az egészségügybe keresnek szakembereket, de például varrónők jelentkezését is várják.
Véget ért a dollár erősödése csütörtök reggelre, az eurót ismét 1,40 dollár felett jegyzik és a forint is erősödik, elemzők nem zárják ki a 270 forint alatti euró árfolyamszintet sem.