Gazdaság

Matolcsy: a válságadót nem lehet az emberekre terhelni

A válságadót nem a családokra, nem az emberekre terhelik, és nem lehet azokat áthárítani - mondta Matolcsy György csütörtökön Budapesten.

A válságadóval beállítható az idei 3,8 százalékos költségvetési hiány – tette hozzá a nemzetgazdasági miniszter.

Matolcsy György szerint Magyarország számára a legfontosabb az, hogy a növekedés, a munkahely és a szabadságjogok, valamint az ország pénzügyei egyensúlyban legyenek. Ezeket a kérdéseket együtt kell kezelni.

Matolcsy György kifejtette: azért van szükség második akciótervre, mert az első sikeres volt és folytatást igényel, hiszen a költségvetés egyensúlyát a 3,8 százalékos szinten kell tartani.

“Közel 500 milliárd forintos lyukat örököltünk elődeinktől a költségvetésben. Ennek nagyjából a felét tömtük be az első akciótervvel. Most a válságadókkal, amelyekkel felelősséget kérünk további három szektortól, beállítjuk Magyarország 3,8 százalékos hiányát. Ezzel vagyunk képesek elindulni a pénzügyi függetlenség felé, leszünk képesek kitörni az adósságcsapdából és növekedési energiát adni a gazdaságnak, amelynek a vége sok-sok új munkahely” – mondta a miniszter.

A miniszter szerint egyetlen magán-nyugdíjpénztári tagot sem ér kár amiatt, hogy az állam 14 hónapra felfüggeszti átutalásait a magánpénztárak számára.

A tárcavezető hangsúlyozta: a magán-nyugdíjpénztári átutalások felfüggesztése havonta 30 milliárd forintos teher alól mentesíti az államot, amit a kormány az idén a 3,8 százalékos költségvetési hiánycél tartására, míg jövőre a nagy gazdaságpolitikai áttöréseket segítő reformok végrehajtására használ fel.

A miniszter kifejtette, hogy 12 éve működik a magánnyugdíjrendszer, de a kormány nem elégedett vele, és el kell gondolkodni a jövőjén. Megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy újból vissza lehessen menni, illetve belépni az állami nyugdíjrendszerbe.

Matolcsy György aláhúzta: mindenkinek joga van szabadon dönteni arról, hogy az állami vagy a magán-nyugdíjpénztári tagságot választja, ugyanakkor szerinte az állampolgárok pénze az előbbi rendszerben van a legnagyobb biztonságban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik