FN

Korábbi lapértesülés szerint a Vidékfejlesztési Minisztérium összegyűjtötte, melyik magyarnak tartott élelmiszereket készítik import alapanyagokból.
2011. 07. 06. 13:12
Hétfő éjjel több ponton módosították a munka törvénykönyvét. A módosítások legtöbbje a munkaadóknak kedvez, ám egyes munkavállalók – a kölcsönzöttként dolgozó emberek vagy épp az állásukba visszatérő kismamák – akár még jól is járhatnak. A többiek jogai viszont csorbulnak.
2011. 07. 05. 16:02
Kevés adminisztrációval jelentős társaságiadó-kedvezményt kaphatnak július elsejétől azok a cégek, amelyek hivatásos és amatőr sportszervezeteket támogatnak. Az állam öt látványsportot hozna helyzetbe: a labdarúgást, a kézilabdát, a kosárlabdát, a vízilabdát és a jégkorongot. A szakértő szerint a cégeknek érdemes előre megegyezniük a sportszervezetekkel a támogatásokról, nehogy hoppon maradjanak.
2011. 07. 05. 14:30
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. a bank, illetve a vagyonkezelt intézmények átvilágítása után számos esetben polgári jogi, illetve büntetőjogi eljárást kezdeményezett, mert különféle bűncselekmények gyanúja merült fel, amelyeknek skálája a csalástól és a sikkasztástól a hűtlen kezelésig terjed - jelentette be a bank elnök-vezérigazgatója kedden.
2011. 07. 05. 13:06
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium átvizsgálta a futó ppp-szerződéseket, a több mint 100 szerződés mindegyikének kockázatát az állam viseli - mondta Fellegi Tamás kedden az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságában.
2011. 07. 05. 10:58
Elfogadta az Országgyűlés a kormány által beterjesztett gazdasági salátatörvényt. Ezek szerint jelentősen, 40 forinttal nő az E85-ös üzemanyag jövedéki adója, és érdemi regisztrációsadó-kedvezményt kap, aki lecseréli magyarra autója külföldi rendszámát.
2011. 07. 05. 10:53
Kissé gyengült a forint kedden délelőtt a bankközi piacon, az euróval 264,00 forinton kereskedtek kedden, míg előző nap délután még 263,50 forinton jegyezték.
2011. 07. 05. 10:29
Elfogadta hétfőn az Országgyűlés azt a munkaügyi törvénycsomagot, amely több ponton megváltoztatja a munka törvénykönyvét, így a heti munkaidőt, a próbaidőt, valamint a szabadság kiadását.
2011. 07. 05. 05:44
Olvasói sztorik