Gazdaság

Lejtmenetben a lakásépítés

A fővárosban 36 százalékos, a többi városban 37 százalékos csökkenés következett be.

Az idén az első félévében 5585 új lakás épült, 35 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a kiadott lakásépítési engedélyek száma 5877 volt, ami 36 százalékos csökkenést jelent 2010 első félévének adataihoz képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. A befejezett építkezések számának csökkenése hasonló mértékű, mint 2009 és 2010 első féléve között volt.

A kiadott új építési engedélyek számának visszaesése viszont most valamivel kisebb, mint egy évvel korábban, 2010 első hat hónapjában 41 százalékos, 2011 első negyedévében 51 százalékos volt a visszaesés szemben a mostani 36 százalékkal.

A vizsgált időszakban a használatba vett lakások számát 5 százalékkal meghaladta a kiadott új lakásépítési engedélyek száma. A lakásépítéseknek és az építési engedélyeknek több mint fele a közép-magyarországi régióban koncentrálódik.

A félév folyamán használatba vett lakások száma a megyei jogú városokban esett vissza a legnagyobb mértékben, 41 százalékkal.

A fővárosban 36 százalékos, a többi városban 37 százalékos csökkenés következett be, a községekben ennél kisebb arányban, 25 százalékkal esett vissza a lakásépítés. Az új lakásépítési engedélyek esetében a korábbi időszaknál jóval erősebb, 66 százalékos volt a visszaesés Budapesten.

A megyei jogú városokban 15, a többi városban 23 százalékos a kiadott engedélyek számának csökkenése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik