Az utolsó két hét alatt megfeleződött a még 2012-ben feltöltött maradék egyenleg, és így kevesebb mint 2 százalék ragadt csak bent. Igaz, ez is több, mint egymilliárd forintnyi.
A lefoglalt dohánytermékek kategóriánkénti mennyiségében jelentős változás állt be az utóbbi időszakban – írja a Napi Gazdaság az adóhivatal adataira hivatkozva.
A gazdasági átrendeződésben is azt mutatja a nemzetközi trend, hogy ez lehet az egyik újonnan megjelenő húzóágazat, Budapest pedig betölthetné az egyik központ szerepét.
Megakadtak az uniós-orosz tárgyalások a Déli Áramlatról. Az ok többek között az, hogy a keleti partner nem akarja elfogadni az uniós energiapiaci előírásokat.
Számos szabály változik június elsejétől. Az álláshalmozó honatyák bukják egyik fizujukat, lapáton pár trafik, lejár a régi keret a SZÉP-kártyán, biztonságosabb a netes vásárlás.
42 négyzetméter terület a kert hátsó részében – nem tűnik soknak, de akár egy egész család számára elegendő zöldséget termeszthetünk rajta. Sorozatunkban ahhoz adunk ötleteket, hogyan. Most például mulcsozunk.
Egységesíti a kormány a vízszolgáltatás díjait, az ezt lehetővé tevő törvényjavaslatot rövidesen napirendre tűzi az Országgyűlés - értesült a Magyar Nemzet.
Nagyjából egy év kihagyás után újra ad támogatást Görögországnak a Nemzetközi Valutaalap (IMF), mert Athén sikereket ért el a költségvetési egyensúly javításában.
Szlovákiával szemben Magyarországot választotta az indiai Apollo Tyres gumiabroncsgyártó. A beruházás 685 millió dollár értékű lehet, és akár 1200 új munkahelyet jelenthet.