Gazdaság

Nagyot koppannak a képviselők

Számos szabály változik június elsejétől. Az álláshalmozó honatyák bukják egyik fizujukat, lapáton pár trafik, lejár a régi keret a SZÉP-kártyán, biztonságosabb a netes vásárlás.

Többszáz trafik költözik

Május 31-én már nem működhettek nemzeti dohányboltok a 2500 négyzetméternél nagyobb eladótérrel rendelkező bevásárlóközpontokban, hipermarketekben, illetve a benzinkutakon. Az erről szóló kormányrendelet szerint a fent említett helyek környékén (így parkolóban vagy parkban) sem működhetnek trafikok május 31-től. Még azok sem, amelyek a vámhatósági engedélyt megkapták és jelenleg is üzemelnek. Ugyanakkor ha például egy plázában csak kisebb üzletek vannak, akkor dohányboltot is lehet ott nyitni, illetve a meglévőnek nem kell onnan költöznie.

Egy képviselő, egy fizetés

Csak a honatyák zsebét érinti az a vasárnap életbe lépő törvénymódosítás, amely szerint csak parlamenti képviselői tiszteletdíjat vehetnek fel a jövőben. Ezentúl a képviselői megbízatás – néhány kivétellel – összeegyeztethetetlen minden más állami, önkormányzati és gazdasági tisztséggel vagy megbízatással. A képviselő a tudományos, egyetemi oktatói, főiskolai oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, valamint a jogi oltalom alá eső szellemi tevékenységet kivéve más kereső foglalkozást nem folytathat és egyéb tevékenységéért díjazást nem fogadhat el. A képviselőnek a mezőgazdasági őstermelőként folytatott tevékenysége nem minősül kereső foglalkozásnak vagy díjazás ellenében folytatott egyéb tevékenységnek.

A NAV adatai szerint az új szabályozás mintegy 300 trafikost érint a benzinkutakon, arról viszont nincsen nyilvántartásuk, hogy a plázákban, hipermarketekben hány dohányboltnak kell bezárnia a jelenleg működő közel hatezerből. Bár az adóhatóság által kiadott engedélyben fel kell tüntetni a trafik címét, ebből még nem következik, hogy a bolt valójában egy plázában vagy egy hipermarketben nyitna-e meg.

A rendelet azt is kimondja, hogy dohánybolt nem működhet másik dohánybolt bármely bejáratától számított 200 méteres távolságon belül. Ezt a távolságot egyébként nem légvonalban kell mérni, hanem a KRESZ szabályainak megfelelő gyalogosútvonalat kell figyelembe venni.

SZÉP-kártya: lejáró tételek

Vasárnap már nem fizethetünk semmilyen szolgáltatásért a Széchenyi pihenő (SZÉP) kártyákon lévő, 2012-ben utalt pénzzel. A május 31-i határidőt követően a 2012-es juttatások érvényessége lejár és a kártyakibocsátó bankok visszautalják azokat a munkáltatóknak, vagyis a pénz elveszik a kártyabirtokosok számára. Július elsején már csak a 2013-ban és az idén felhalmozott keret költhető.

Kérdés, hogy a nagy véghajrában mennyi pénzt sikerült még elkölteniük a kártyatulajdonosoknak, hiszen például az OTP Pénztárszolgáltató Zrt.-nél a májusi eleji tájékoztatás szerint a 2012-ben feltöltött 53 milliárd forintnyi juttatásból a kártyákon még 2 milliárd felhasználható forint volt. Négy nappal a határidő lejárta előtt az MKB Szép kártya birtokosainak átlagosan fejenként 8,5 ezer forintja várt még felhasználásra, ez a 2012-ben befizetett teljes összeg (10,3 milliárd forint) 2,5 százaléka, mintegy 280 millió forint. A K&H Banknál is a kártyákon május elején még mintegy 280 millió forint várt arra, hogy a hónap végéig felhasználják.

Szigorodik a fogyasztóvédelem

Változnak a fogyasztóvédelmi szabályok a távollévők közötti szerződésekkel kapcsolatban (ez a webshopos vásárlásokra is vonatkozik). Az új szabályok értelmében a jelenlegi 8 munkanap helyett a termék átvételétől vagy a szolgáltatás nyújtásáról szóló szerződés megkötésének napjától számított 14 napig állhat el az áru/szolgáltatás vásárlásától. Ha erről nem tájékoztatták a fogyasztót, akkor a határidő 12 nappal meghosszabbodik.

Újdonság, hogy nem köthető ki a fogyasztói szerződésben fogyasztói jogot csorbító feltétel. Vagyis nem tartalmazhat például a fogyasztónak a jogszabályban megállapított jogáról (szavatossági jogokról) lemondó nyilatkozatot. Emellett a vállalkozás szolgáltatásáért járó ellenértéken felüli egyéb kötelezettséget külön el kell a jövőben fogadnia a fogyasztónak. Ez azt jelenti, hogy online szerződéskötés esetében például egy biztosítási díj nem lehet automatikusan a “kért” szolgáltatás között.

Tovább bővül az “ingyenhitel”

A jegybank még április elején jelentette be, hogy további könnyítéseket hajt végre a hitelprogramban annak érdekében, hiszen a kkv-k szélesebb köre jusson forráshoz. Az akkor bejelentett változások egy része már május elsejétől életbe lépett: így például a forgóeszközhitelek maximális futamidejének 1-ről 3 évre emelkedése. Az akkori bejelentés szerint júniustól életbe léphet az a módosítás, miszerint lehetővé válik a faktoring finanszírozása.

A faktoring bevonásával azok a cégek is finanszírozáshoz juthatnak, amelyek megfelelő biztosítékok hiányában nem részesülhetnek forgóeszközhitelből, ugyanakkor jó kockázati besorolású vevőkörrel rendelkeznek. További hozadéka lehet az új finanszírozási lehetőségnek, hogy azon kkv-k számára, amelyek jelenleg forgóeszközhitelből finanszírozzák likviditási igényüket, a faktoringra való áttéréssel felszabaduló biztosítékaikat beruházási hitelek felvételekor fedezetként használhatnák fel.

Több állampapírt vehetünk

Hétfőtől szélesedik a bankoknál vásárolható lakossági állampapírok választéka. Eddig csak a Kamatozó Kincstárjegyet forgalmazták a pénzintézetek, a többit csak a Magyar Államkincstár fiókjaiban lehetett elérni Az ÁKK Zrt. bejelentése szerint hat banknál vehetünk Bónusz Magyar Államkötvényt (BMÁK), öt hitelintézet pedig az inflációt követő kamatozású lakossági állampapírt, a Prémium Magyar Államkötvényt (PMÁK) is forgalmazza. A forgalmazási változást egyszerűbbé tétele érdekében az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. új sorozatot bocsát ki hétfőtől a jelenleg forgalmazott négy lakossági államkötvényből, a fő paraméterek (lejáratok, kamatfizetési időpontja, meghirdetett kamat) változatlanok maradnak. Továbbra is csak az államkincstárnál érhető el a Babakötvény, a Féléves Kincstárjegy és a Prémium Euró Magyar Államkötvény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik