Nemigen van olyan ember, aki még soha ne füllentett, lódított, csúsztatott, szépített volna legalább egyszer az életében. (Jó, egy kivétel van, az ember, aki soha nem hazudott.)
A hazugságnak sokféle oka lehet: félelem, leplezés, menekülés, szégyen, nemtörődömség, lustaság, szándékos félrevezetés, de akár az is, hogy kitoljunk valakivel. És ezek a szituációk a munkahelyen is előfordulhatnak. Na meg az is, hogy nem mondunk igazat.
A munkahelyen is hazudunk
Egy átfogó felmérés szerint az alkalmazottak 15 százalékát kapták hazugságon a munkahelyükön. És vajon hányan voltak, akikről nem derült ki? Az álláskereséssel összefüggésben pedig a fiatalok 75 százaléka ismerte be, hogy hazudott.
Pedig a hazugság nem olyan jó érzés. Akinek hazudtunk (mondjuk a főnöknek arról, hogy miért késünk), annak például nemigen tudunk emiatt egy darabig a szemébe nézni. Na és az önéletrajzos, vagy az állásinterjús hazudozás is könnyen visszaüthet, ha felvesznek minket. De fordulhat is a kocka.
És amikor nekünk hazudnak?
A Forbes magazin szerint nemcsak az fordul elő, hogy mi hazudunk a munkahelyünkön, az álláskeresésénél, hanem az is, hogy nekünk hazudnak, például az állásinterjún.
Az egyik ilyen tipikus hazugsági szituáció az, amikor rákérdezünk az állásinterjú eredményére – derül ki a Profession.hu összefoglalójából.
Azt írják, legyünk résen például, ha válaszul ezt halljuk: “Jelenleg még dolgozunk a munkaköri leíráson, a felelősségi körök megállapításán és a fizetési feltételeken.”S hogy ez miért hazugság? Mert a vállalatok számára nincs nagyobb időveszteség és felesleges energiapazarlás annál, mint amikor a HR-eseket úgy kérik jelöltek interjúztatására, hogy közben maguk sincsenek tisztában azzal, hogy kire és hol van szükségük.
Ha kíváncsi, még mit ferdíthetnek ilyenkor a HR-esek, és mit lehet rá lépni, kattintson!
