FN
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Norm Benzinkút Kft. irányítást szerezzen a LUKOIL Magyarország Kft. és a LUKOIL Slovakia s.r.o. (Lukoil Slovakia) felett.
Az EU-nak hiába vannak aggályai, az MVM vezére szerint 2017-re át is adnák a vezetéket.
Korábban több tízmilliárd forintos beruházással kecsegtetett, most pedig részben vagy egészben valószínűleg elhagyja az országot a Wildhorse Energy.
Az élelmiszerpiacot érintő adójavaslat visszavonását kéri az Országos Kereskedelmi Szövetség. A sávos adózás különösen a nagy láncoknak, például a Tescónak fog fájni.
Egy friss felmérés szerint a cafeteria adójának emelését a vállalkozások egyszerűen rátolják majd dolgozókra. Vagyis ha az adótörvényben rögzített terv marad, az alkalmazottaknak kevesebb juttatással kell jövőre beérniük.
Semmiféle szakmai egyeztetés nem előzte meg a szappanadó bevezetését sem.
A Fidesz válaszul a tiltakozásokra csak plafont vezetne be. A szakmai szervezetek teljes mellszélességgel a bevezetés ellen vannak. Kártékonynak és veszélyesnek tartják. Ha nem vonják vissza a tervezetet, kedden újabb tüntetés jöhet.
2014. 10. 27. 09:14
Az euróövezet 25 bankja bukott meg az Európai Központi Bank (EKB) bankterhelési próbáján (stresszteszt). A legrosszabbul az olasz, a ciprusi és a görög bankok teljesítettek, a magyar érdekeltségűekkel nincs baj.
2014. 10. 26. 16:18
Sem Angela Merkel német kancellár, sem Andor László illetékes EU-biztos nem támogatja az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás korlátozását célzó brit követeléseket - írta a The Sunday Times.
2014. 10. 26. 15:06
A Magyar Lízingszövetség szerint egyelőre azt lehet mondani, hogy reálisan a kihelyezett összeg 10-20 százalékát kaphatja vissza egy-egy lízingadós.
2014. 10. 26. 11:49
Megszüntetik a "Double Irish"-ként elhíresült adótervezési lehetőséget, amelynek segítségével főleg amerikai gyógyszeripari és technológiai vállalatok spóroltak meg több milliárd dollárnyi adót.
Elsőfokon egy, másodfokon 22 devizahiteles pert tárgyaltak a bíróságok: a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla 15 esetben helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét
2014. 10. 26. 06:46
Növelni kellene a vállalkozásoknak adott hitelgaranciák GDP-hez mért arányát Magyarországon – véli a Garantiqa vezérigazgatója.
A papíralapú ellenőrzések korszaka lassan lejár. November 15-től kiszűrhetővé válnak a gyanús szoftverek.
Az iparág képviselői a miniszterrel egyeztettek. Bántóan amatőr az előterjesztés, ráadásul a gazdaságot is taccsra vághatja - derült ki a Népszabadságból.
2014. 10. 24. 17:35
Orbán: a kormány nem tudja, hogy az USA kiket tiltott ki. USA: először a kormányt értesítettük, utána telefonon az érintetteket.
A légitámadás mellett egyenként levadásszák azokat a török és szír olajkereskedőket, akik üzletelnek az Iszlám Államnak nevezett terroristacsoporttal.
2014. 10. 24. 16:24
Magyarországon egy millió munkavállaló létminimum alatti összeget visz haza 8 órás, teljes állású munkával.
2014. 10. 24. 11:45
Az elhunyt világsztárok dalai még a síron túl is jól jövedelmeznek. Nem fogja kitalálni, ki lett az első a bizarr hagyatéklistán 2014-ben!
2014. 10. 24. 10:37
A Tesco elnökének tegnapi lemondása ismét felerősítette a találgatásokat, hogy a hipermarket-lánc feladhatja Anglián kívüli érdekeltségeit.
Rövidesen dönthet a kormány, hogy új áramszolgáltató felépítésével, vagy egy meglévő felvásárlásával biztosítja-e az energiát a lakosságnak a közműholdingban – mondta a Magyar Nemzetnek Németh Lászlóné.
2014. 10. 24. 09:53
Az Európai Unió egységesen fogja szabályozni a betétvédelmet. Például, ha egy hitelintézet fizetésképtelenné váik, akkor a betétesek az eddiginél jelentősen rövidebb idő alatt juthatnak majd a betéteikhez.
- 12:24 Átírnák a bértáblát az egészségügyben, Pintér Sándorék előtt a javaslat
- 12:15 Ismét felszállt a titokzatos kínai űrrepülő
- 12:01 Az NMHH szerint nem tartozik a hatáskörükbe a Fidesz kivégzős AI-videójának vizsgálata
- 11:45 Hátat fordítottak a NER-cégeknek a Budapesti Értéktőzsde befektetői
- 11:40 Ilyen ritmuskontroll még a topcsapatoktól is ritka – mit tanulhat a futballvilág az óriásölő Bodőtől?
- 11:40 Fenntarthatatlan működésre figyelmeztet a SÉSZ a Nyírőben kialakult helyzet miatt
- 11:23 Egy évek óta üresen álló bankpalotában forgatta új klipjét Beton.Hofi
- 11:22 Megváltozott a Fradi-Győr rangadó időpontja
- 11:22 Továbbra is a MOL-csoportnál dolgozhat az Epstein-botrányba belebukó diplomata
- 11:15 Drágább lesz a tankolás szerdától
- 11:06 Ukrán történész: Az ukránok úgy tekintenek Zelenszkijre, mint egy elhasználódott autóra, de értik, hogy háborúban nem lehet lecserélni
- 11:03 Leállás jön az MBH Banknál
- 10:55 Zelenszkij: Putyin négy év alatt sem volt képes elérni háborús céljait
- 10:39 Nagy Márton szerint ezért jó, ha kevesebb nagy bank van
- 10:32 Meghalt Robert Carradine színész
- 05:55 Másfél milliárd forintot kaszált néhány Mol-vezető, amikor leállt a Barátság kőolajvezeték
- 06:28 Orbán Viktor a 24.hu-nak: Ne tessék izgulni, megnyerjük!
- 05:30 Tecától Szifonig: nagy kvíz A mi kis falunkról
- 06:58 Miért vett fel a Tisza feleannyi ajánló ívet, mint a Fidesz? – szakértőket kérdeztünk az aláírás-számháborúról
- 05:50 Ez az Indiana Jones-kvíz neked való, ha a film zenéjét már most dúdolni kezdted
- 09:42 Lázár Hajdúböszörményben: Nem voltak ott Győrben meg Gyöngyösön, nem tudják, milyen, ha jönnek a szarháziak
- 09:17 Vitézy: Egyik napról a másikra kirúgták csaknem a teljes belső ellenőrzést a Budapesti Közműveknél
- 09:00 Belopózott a fürdőszobában lévő szeretője 13 éves kislányához, majd szexre kényszerítette a rettegő gyereket
- 21:37 Nagy Márton elárulta, melyik nagybankok maradhatnak Magyarországon, legalábbis 5-ből 4-et
- 07:13 Kocsis Máté vállalja a drogtesztet Magyar Péterrel
