Jóllehet, az élet jelenlétét a Marson eddig még senkinek sem sikerült hitelt érdemlően bizonyítania, egyre szaporodnak azok a jelek, amelyek erre utalnak.#
Az ásványokban rejlő vasrészecskék irányultsága bizonyítja, hogy a Föld mágneses pólusai a bolygó története során már többször elvándoroltak helyükről#
A szakmai gyakorlatcsere a fogadó vállalatnak akár egy új piac meghódítását is jelentheti. Érdemes az AIESEC-kel jóban lennie azon cégeknek is, akik szeretnének világlátott frissdiplomásokat felvenni.
Fontos lehet a pályakezdőket megcélzó vállalatoknak, hogy mit gondolnak róluk a végzős diákok. A közgazdászhallgatók esetében az AIESEC ezt egy felméréssel igyekezett feltérképezni.
Immár 30 éve működik Magyarországon a Közgazdászhallgatók Nemzetközi Szervezete, az AIESEC, amely nemcsak szórakozást,de szakmai tapasztalatot is nyújt a diákoknak.
Inkább szoros küzdelemre számít a második fordulóban Kolosi Tamás, a Tárki Társadalomkutatási Intézet Rt. elnöke, a Líra és Lant Rt. elnök-vezérigazgatója.
Visszavonhatatlan eredmény, hogy az új parlamentből a közvélemény "kivadászta" a harmincas évek testet öltött politikai kísérteteit. Márpedig - valljuk be - ez érdekelte legjobban Európát és a világot.
Egyre több tőzsdei cég hozza nyilvánosságra idei osztalékfizetési javaslatait. Mielőtt azonban a mutatós számokat valaki "készpénznek" veszi, érdemes más szempontokat is mérlegelnie.
A parlamenti választások közeledtével magyarázható bizonytalan hangulat érződött a BÉT likviditásának az utóbbi hetekben tapasztalható csökkenésében – véli Palánkai Gábor, a Daewoo Bank elemzője. A politikai kockázatok előtérbe kerülése mellett a fontosabb nemzetközi piacokról ránk is átragadt a tavaly év végi tőkepiaci élénkülést követő időleges kifulladás. Az árfolyamok megrekedésében a nemzetközi gazdasági folyamatok mellett a [...]
Dollárban és forintban csökkent az első két hónap külkereskedelmi forgalma az egy évvel korábbihoz képest, euróban viszont némelyest nőtt. Ez utóbbi mércét választva, a kivitel 4,5, a behozatal pedig 3,1 százalékkal bővült a Gazdasági Minisztérium (GM) adatai szerint. A múlt év második felétől jelentős mértékben lassult az export és az import növekedése (lásd a grafikont), [...]
Bekövetkezett az elmúlt hét végén Magyarországon az, amire a közvélemény-kutató intézetek előzetes mérései alapján nemigen lehetett számítani: a választások első fordulójában győzött a baloldal és vereséget szenvedett a Fidesz-MPP vezette jobboldali tömörülés.#
Az elmúlt négy esztendő megosztó politikája és durva hangneme után politikailag nyugodtabb korszak következhet. A gazdaságban mindenesetre az elmaradt reformok miatt különösen nagy szükség lesz mindkét oldal kompromisszumkészségére.
Az idén harmadik alkalommal került sor a Figyelő Építészeti Díj pályázat megrendezésére - 2,7 millió forintos összdíjazással. A tavalyi kettő helyett ezúttal három kategóriában pályázhattak az építészek közelmúltban átadott épületeikkel. Az előző években elsősorban üzleti célú beruházások díjazásával kívántuk az építészet és a gazdasági szféra közeledését támogatni. Ezúttal közösségi épületekkel is benevezhettek a tervezők.
Épület: Expo 2000 Hannover – Magyar pavilon Helyszín: Németország, Hannover, Messe Hannover, Europa Boulevard Építésztervezők: Vadász György, Basa Péter, Fernezelyi Gergely (Vadász és Társai Építőművész Kft.) A 2000-es hannoveri világkiállításra elkészült Magyar Pavilon képviselte hazánkat a nagyszámú közönséget vonzó rendezvény területén. A nehéznek ígérkező feladatot a tervezők egy egészen különleges formájú és kialakítású épülettel oldották [...]
Épület: Uzsoki Utcai Kórház új tömbje
Helyszín: Budapest, XIV. kerület, Uzsoki utca 20.
Vezető tervező: Marosi Miklós (Közti Rt.)
Építtető: Főpolgármesteri Hivatal beruházási és közbeszerzési ügyosztálya
Épület: Budapesti Német Iskola
Helyszín: Budapest, XII. kerület, Cinege utca 8/C
Felelős tervező: Hartvig Lajos, Matus István (Bánáti és Hartvig Építésziroda)
Építtető: Budapesti Német Iskola Alapítvány
Épület: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Helyszín: Budapest, VIII. kerület, Szabó Ervin tér 1.
Felelős tervező: Hegedűs Péter (Matesz)
Építtető: Fővárosi Szabó
Ervin Könyvtár